Nicolás Maduro venezuelai elnök választási kampánya jobb körülmények között zajlik, mint 2018-ban, amikor az ország rendkívül rossz gazdasági helyzettel küzdött, a kormány pedig a rendkívül ellenséges Donald Trump-kormányzat által vezetett nemzetközi támadásnak volt kitéve.
Bár az ország gazdasági fellendülése még nem érte el a lakosság nagy részét, az általános helyzet sokkal kevésbé borús, mint 2014 és 2020 között – egy olyan időszakban, amelyet az alapvető javak hiánya, a hiperinfláció, a tömeges kivándorlás és az akkor tetőfokára hágó [USA által vezetett] gazdasági blokád egyéb negatív hatásai jellemeztek.
A helyzet paradoxnak tűnik: az országban óriási hiányok vannak, és az ország messze van a század első évtizedében elért ígéretes mutatóktól. Mindazonáltal Venezuela, miután mélypontra került (elsősorban a bolivári forradalom ellenségeinek köszönhetően), most úgy tűnik, hogy a viszonylagos jólét pillanatát éli.
Madurónak, aki immár tizenegyedik éve van hivatalában, a menedzsmentelemzés klasszikus paraméterei szerint valójában igen csekély esélye lenne az újraválasztásra. Más, jóval rövidebb ideje hivatalban lévő államfők még a stabil és nyugodt kormányzati időszakokban is a kopás erős jeleit mutatják. Madurónak azonban, aki egy sor heves vihar közepette kormányzott, úgy tűnik, sikerült megfordítania ezt a tendenciát. Az öt-hét évvel ezelőtti hatalomra kerüléséhez képest jelenleg jól állnak a dolgai.
Egyes elemzők szerint az elnöknek sikerült elnyernie a választók legalább egy részének elismerését az ellenséges támadások elviselésének óriási képességéért, szívósságáért és makacsságáért, annak ellenére, hogy olyan támadások célpontja volt, amelyekkel még mentorának, Hugo Cháveznek sem kellett szembenéznie.
Ez szerepet játszhat a „keményvonalas”chavista szavazók egy részében, de van egy másik tényező is, amely szélesebb spektrumot ölel fel: Madurónak sikerült stabilizálnia a gazdaságot, és megmenteni azt a valóságos szakadéktól. És amikor a gazdaság jól működik, és az emberek úgy érzik, hogy a dolgok javulni fognak számukra és családjaik számára, a kormányok általában profitálnak belőle.
Maduro másik nagy erőssége az őt támogató politikai szervezet, amely egységes maradt, és őt jelölte egyedüli jelöltként, ami nagy különbség az ellenzékhez képest.
A Venezuelai Egyesült Szocialista Pártnak (PSUV) sikerült olyan országos, regionális és helyi struktúrát kialakítania, amely csak az Acción Democrática (szociáldemokrata) és a Copei (kereszténydemokrata) pártokhoz hasonlítható, a két nagy párthoz, amelyek 1958 és 1998 között, Chávez hatalomra kerülése előtt váltották egymást a hatalomban.
A PSUV alulról szerveződő szervezetein kívül a kormánynak van egy olyan társadalmi szervezetekből álló hálózata is, amelyek olyan alapvető feladatokért felelősek, mint a támogatott élelmiszerek elosztása (Helyi Ellátási és Termelési Bizottságok, Clap) vagy a víz- és közszolgáltatások műszaki csoportjai, a városi tanácsok, a közösségek, a Bolívar Chávez Harci Egységek (UBCH), a missziók és a nagy missziók1. Ez lehetővé tette, hogy a kormány és a pártok szakértői naprakész és átfogó képet kapjanak tagjaikról.
Maduro, kormánya és a PSUV számára azonban öngyilkosság lenne a széttagolt ellenzékkel szemben a diadalmaskodás csapdájába esni, mivel újraválasztási törekvéseik során egy sor kihívással kell szembenézniük.
Sürgős ügyek: Egészségügy
Az egyik ilyen aktuális kihívás az állami egészségügyi ellátás. A lakosság azt követeli, hogy a hatóságok erőteljesen kezeljék azokat a göröngyös problémákat, amelyek a kórházakat a betegek és családjaik számára valóságos rémálommá változtatják.
Ezek a problémák különösen drámaiak a műtétek és a komplex kezelések esetében. A betegek és családtagjaik kénytelenek maguk fizetni számos előzetes vizsgálatot, amelyeket magas költségekkel magánintézményekben kell elvégezni.
Különböző, csak „szabadpiaci” áron megvásárolható kellékekért is fizetniük kell. Mindez teljesen aláássa az állami egészségügyi szolgáltatások ingyenességének hirdetett jellegét.
Ennek a kényes és széles körben elterjedt problémának a legalább bizonyos mértékű kezelése nemcsak az alkotmányos követelményeinkkel lenne összhangban, hanem valódi és konkrét ösztönzést is jelentene a legveszélyeztetettebb rétegekből származó emberek számára, hogy visszanyerjék a szocialista egészségügyi modellbe vetett bizalmukat.
Nyilvánvaló, hogy az egészségügyi rendszer romlása többek között a gazdasági blokád és az egyoldalú kényszerintézkedések következménye. Ezt csak az ellenzék legnagyobb keményvonalasai tagadják. De a kórházakban továbbra is szilárdan meghúzódó korrupció is nagy szerepet játszik a probléma súlyosbításában, mivel megfosztja a betegeket az állam által nagy áldozatok árán biztosított anyagoktól, ellátmánytól és gyógyszerektől.
Ezeket az árukat korrupt személyek ellopják és a feketepiacon továbbértékesítik, ami jellemző a mások fájdalmából és betegségéből hasznot húzó embergyűlölő, kizsákmányoló maffiákra.
Bérek és jövedelem
Egy másik kérdés, amely a bolivári kormány támogatóinak széles rétegét érinti, a bérek, a nyugdíjak és a nyugdíjrendszerek. A leginkább azok az ágazatok érintettek, ahol az állam a munkáltató, mint például az oktatás, az egészségügy és a biztonság.
A kormányszóvivői érveket hoztak fel a minimálbér emelése melletti politika folytatása mellett, és ehelyett bónuszokat adnak. Az egész országot sújtó hiperinfláció leküzdésében elért pozitív eredmények ezt az álláspontot látszanak alátámasztani. Tény azonban, hogy a lakosság meglehetősen nagy részének a jövedelme az alapvető árukosár ára alatt van.
Mit tehet egy újraválasztásra törekvő kormány egy ilyen strukturális problémával kapcsolatban? Az irányváltás nehéznek tűnik. A kormánynak azonban tisztában kell lennie azzal, hogy az érintett ágazatok az ellenfelek választási ígéreteinek könnyű célpontjai lehetnek. Az üres pénztárca szavazatgyilkos, Venezuelában és mindenhol máshol is.
Az energiaellátás problémája
Az áramkimaradások (különösen a nem tervezett áramkimaradások) problémája – és ezek változata, az áramellátás ingadozása és hirtelen áramkimaradása – Nicolás Maduro elnök újraválasztása előtt álló kihívások listájának élére emelkedett.
Egyes ellenzéki elemzők kárörvendően hasonlítják ezeket az áramkimaradásokat a 2013 és 2015 közötti, a hiány és a „bachaqueo” (a szűkös áruk spekulatív továbbértékesítése) okozta hosszú sorok kialakulásához, amelyek döntő szerepet játszottak az ellenzék győzelmében a parlamenti választásokon.
Függetlenül attól, hogy ezek az értékelések csak a kommentátorok vágyálmait tükrözik-e, egyértelmű, hogy az áramellátás hiányosságai a legnagyobb dühöt és dacot válthatják ki a választókból.
A kormány biztosít bennünket arról, hogy a jelenlegi villamosenergia-válság szabotőrök, a Corpoelec állami vállalaton belül működő ellenzéki elemek műve. Szakértők szerint azonban az egész kontinenst sújtó súlyos aszály és a villamosenergia-ágazatba csaknem 20 éve nem történt beruházás is jelentős hatással van.
A rendőrség és az igazságszolgáltatás
A harmadik pont, amely sok elégedetlenséget okoz, a rendőrség és az igazságszolgáltatási rendszer rossz működése. A forradalom 25 éve után Venezuelában még mindig egy leromlott, osztályok által dominált, sőt rasszista igazságszolgáltatási rendszer működik.
A polgárok gyakran jobban félnek a rendőröktől, katonáktól, ügyészektől vagy bíráktól, mint az egyszerű bűnözőktől, ami a maffiahálózatnak köszönhető, amely egyszerre folytat jövedelmező üzletet és elégíti ki a személyes bosszúvágyat. Természetesen ez a probléma július előtt nem fog megoldódni, de egy ilyen irányú politikai gesztus legalább bátorítást jelentene Maduro elnök párttagjai és támogatói számára.
Földtulajdon
Amikor megpróbáljuk felmérni a chavisták választási szavazatainak jelenlegi helyzetét, minden ágazatnak megvannak a maga sajátos nehézségei. Vidéken pedig komoly jelei vannak annak, hogy kiéleződött a harc a földnélküli campesinók (nyilvánvalóan forradalmi szektor) és a régi vagy új földbirtokosok (természetesen a jobboldalon) között.
A forradalom első éveinek egyik nagy vívmánya gyorsan eltűnni látszik. Sok földterület, amelyet szervezett parasztcsoportok kaptak, visszaszállt korábbi tulajdonosaikra vagy a politikai és katonai erők által támogatott harmadik felekre.
Nincs többé semmiféle színlelés. A prominens aktivistákat, akik megpróbálnak szembeszállni ezekkel a manőverekkel, nyíltan elnyomják, bíróság elé állítják vagy megfélemlítik. A mezőgazdaság állítólagos termelékenységének nevében védik a „forradalmi burzsoáziát”, amely nagy földterületeket akar kisajátítani.
Korrupcióellenes kampány
Egy ötödik aktuális téma is nagy port kavart ebben a hónapban. A „Caiga quien caiga” („Akinek buknia kell, az bukik”2) elnevezésű akció 2023 márciusában keltett feltűnést, amikor a korrupcióellenes rendőrség magas rangú tisztviselőket tartóztatott le az olaj- és kriptovaluta-ágazatból. Az általános várakozás, hogy ez egy nagyszabású korrupcióellenes hadjárat kezdete lesz, szertefoszlott, mivel nem volt egyértelmű, hogy a lebukott osztag vezetőjét, Tareck El Aissami olajminisztert letartóztatták-e vagy sem; egyszerűen eltűnt a nyilvánosság elől.
Április 9-én bejelentették letartóztatását és vádemelését több súlyos bűncselekmény, köztük hazaárulás miatt. El Aissami, aki pályafutása során volt a Petróleos de Venezuela (PDVSA) óriás állami vállalat elnöke, pénzügyminiszter, bel- és igazságügyi miniszter, valamint Aragua központi állam kormányzója, rabruhában, megbilincselve, lefogyva és elöregedve jelent meg a nyilvánosság előtt.
Nagyon pragmatikus emberek azt mondják, hogy sok szavazat forog kockán ebben az ügyben. Ha az állam teljesíti a feladatát, és bebizonyítja, hogy mindazok, akiket meg kellene buktatni, valóban meg fognak bukni, akkor sok pontot szerezhet az újraválasztásért folytatott versenyben. A kormány vezetői és szóvivői azonban biztosították, hogy a letartóztatásra „politikai számítás nélkül” került sor.
1. A chávista kormány szociális programjait misszióknak (misiones) nevezik.
2. A „Caiga quien caiga” azt jelenti, hogy aki bűncselekményt követ el, azt felelősségre vonják, függetlenül attól, hogy milyen pozícióban van a politikában, a hadseregben vagy a gazdaságban.
Írta: Clodovaldo Hernández
Forrás: venezuelanalysis
