Népeink számára továbbra is az egység az egyetlen lehetőség

„A Celac mindannyiunk munkája. Megerősítése sürgető szükségszerűség és közös kötelességünk, hogy elérjük a Martí által a Mi Amerikánknak nevezett Amerika egységét és integrációját” – mondta Miguel Díaz-Canel, a Kubai Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára és köztársasági elnök a Latin-Amerikai és Karibi Államok Közösségének (CELAC) legutóbbi, 2023 januárjában Argentínában, Buenos Airesben tartott csúcstalálkozóján mondott beszédében.

Az elnök vezette a legnagyobb küldöttséget a március 1-jén megrendezésre kerülő 8. Celac-csúcstalálkozón, amely a Karib-térség második legkisebb országa, mintegy 110.000 lakossal rendelkező Szent Vincent és a Grenadine-szigeteken rendeztek, amely a régió 33 független országát tömörítő szervezet élén töltött hivatali ideje alatt tovább élénkítette aktivitását a nemzetközi színtéren.

Ralph Gonsalves miniszterelnök vezetésével Szent Vincent és a Grenadine-szigetek több mint egy tucat állam- és kormányfőt, külügyminisztert és más delegációvezetőket lát vendégül, és átadja a Celac soros elnökségét Hondurasnak és elnökének, Xiomara Castro de Zelayának.

A Celac, mint a latin-amerikai és karibi országok közötti konzultáció fóruma, amely minden régión kívüli hatalom beavatkozása nélkül működik, egy olyan álom, amelyet több mint 200 éven át dédelgettek a latin-amerikai és karibi országok vezetői, végül a 21. század elején és annak első évtizedében a baloldali kormányok hullámának megalakulásával vált valóra.

A mechanizmus alapjait hivatalosan a 2008 decemberében a brazíliai Salvador de Bahía-ban tartott első latin-amerikai és karibi integrációs és fejlesztési csúcstalálkozón (CALC) fektették le. Ezt követte 2010 februárjában, a mexikói Maya Riviérán a 2. CALC-csúcstalálkozó, az Egység-csúcstalálkozó, amikor is döntés született egy olyan testület létrehozásáról, amely egyesíti a Riói Csoportot és a CALC-ot, és ezáltal a térség 33 független nemzetét.

A Lula, Chávez, Fidel, Raúl és más progresszív vezetők által támogatott folyamat betetőzése végül a venezuelai Caracasban 2011. december 2-3-án tartott alapító csúcstalálkozón valósult meg.

Raúl Castro hadseregtábornok, a Kubai Kommunista Párt Központi Bizottságának akkori első titkára, az Államtanács és a Miniszterek Tanácsának elnöke a következőket mondta: „Abban a kiváltságban van részünk, hogy egy transzcendens jellegű alapító aktuson vehetünk részt. Az itt hozott döntésekkel (…) több mint két évszázadnyi küzdelmet és reményt igazolunk. Hogy idáig eljussunk, erőfeszítésekbe, de vérbe és áldozatokba is került. A Latin-amerikai és Karibi Államok Közössége a legértékesebb munkánk. Szimbolikusan megszilárdítja az egységes és szuverén, a közös sors iránt elkötelezett régió koncepcióját” – mondta.

Stratégiai értelemben – tette hozzá – „biztosítja számunkra azt a politikai eszközt, amely szükséges az akaratok egyesítéséhez, a sokféleség tiszteletben tartásához, a nézeteltérések feloldásához, a népeink javára való együttműködéshez és az egymás iránti szolidaritáshoz”. Sikere a tagok jellemén és bölcsességén múlik, akik a Rio Grande és Patagónia közötti 33 független nemzetet alkotják.

„A szuverenitás, a fejlődés és a méltányosság körüli egységben lesz az erőnk, és ettől függ e hatalmas és gazdag régió polgárainak igazságos jóléte. Nincs teljesen homogén ideológiánk, és nem is értünk egyet minden politikai kérdésben. Ez a valóság része, és ezzel együtt kell dolgoznunk a tisztelet és az együttműködés légkörében. A Latin-amerikai és Karibi Államok Közösségében Kuba odaadással, önzetlenséggel és elkötelezettséggel fog dolgozni népeink egységéért, a béke és a társadalmi igazságosság jövőjéért, valamint azért a rendíthetetlen elkötelezettségért, hogy megszilárdítsuk annak teljes függetlenségét, amit José Martí a jövőre nézve „A mi Amerikánk”-ként határozott meg”.

Nehéz születés, de álmok és örömök

Az alapítástól napjainkig, hullámvölgyekkel és mindig az amerikai birodalom és a térség jobboldali erőinek – amelyek közül sokan az elmúlt 13 évben ismét hatalomra kerültek – baljós beavatkozása alatt – mint Damoklész rejtett kardja -, a Celac csúcstalálkozókat Chilében (2013. január), Havannában (2014. január), Costa Ricában (2015. január), Ecuadorban (2016. január) tartották; Dominikai Köztársaság (2017 januárja), Mexikó (2021 szeptembere), Argentína (2023 januárja), és most a nyolcadikra Saint Vincent és a Grenadine-szigeteken került sor.

A régió kihívásai azonban ugyanazok maradnak, mint akkor, és ugyanazok, mint az elmúlt 200 évben.

Több mint 20 millió négyzetkilométeres területével, közel 630 millió lakosával, páratlan gazdagságával, mindenféle nyersanyagával, valamint több mint erős mezőgazdaságával és iparával Latin-Amerika és a Karib-térség a bolygó legegyenlőtlenebb régiója a jólét eloszlása szempontjából.

A Latin-Amerika és a Karib-térség 2024-as szociális panorámája szerint „a régióban több mint 180 millió embernek nem lesz elegendő jövedelme az alapvető szükségletei fedezésére, és közülük 70 milliónak nem lesz annyi jövedelme, hogy megvásárolhassa az alapvető élelmiszertermékeket”.

A jelentés bemutatásakor José Manuel Salazar-Xirinachs, az ENSZ-szervezet ügyvezető titkára így nyilatkozott: „Összességében a régió lakosságának csaknem egyharmada szegénységben él, ez az arány a gyermekek és serdülők esetében 42,5%-ra emelkedik, és ezt a valóságot nem tűrhetjük. A nők, az őslakosok és a vidéken élők körében is magasabb a szegénység előfordulása”.

A Buenos Aires-i 7. Celac-csúcstalálkozón a régió országai és kormányai közös fellépésének szükségességéről szólva Díaz-Canel elnök kijelentette: „A makacs valóság mindig erősebb lesz, mint bármilyen megosztási kísérlet, mert továbbra is osztozunk az igazságtalan, kifosztó és antidemokratikus nemzetközi rend kihívásaiban, amely megakadályozza, hogy legyőzzük a szegénység, a munkanélküliség, az élelmiszer-biztonság hiánya és a kirekesztés riasztó szintjét, amely a régió gazdasági és társadalmi panorámáját jellemzi.

Ezért sürgősen össze kell zárni a sorokat, és egy stratégiai jövőképet kell kidolgozni (…) a gazdasági, társadalmi és kulturális integráció irányába, amely lehetővé teszi számunkra, hogy a fenntartható fejlődés felé haladjunk” – mondta.

„Az összetett és kihívásokkal teli posztpandemikus világban, amely globálisan szenved a katonai konfliktusok súlyos gazdasági, politikai és társadalmi következményeitől és az éghajlatváltozás megállíthatatlan hatásaitól, ez az egyetlen lehetőség azok számára, akik közös gyarmati és neokoloniális múltból származnak, az egység” – tette hozzá.

Szent Vincent és a Grenadine-szigetek, a kincsek szigete