„El akarják pusztítani az őslakos közösségeket”

Zoraida Nieto kulturális és társadalmi antropológus. Társszervezője volt a 2021-ben Bécsből indult zapatista „Életút” elnevezésű megmozdulásnak.

Ön évek óta aktívan részt vesz a zapatista szolidaritási munkában. Hogyan változott a helyzet az érintett mexikói közösségekben a legutóbbi strukturális reform óta?

Mexikóban – közvetlenül a 2024-es elnökválasztás előtt – nem hivatalos, de meghirdetett háború folyik az őslakos népek ellen. A mexikói kormány félkatonai erőkkel, a szövetségi rendőrséggel és az állami hadsereggel lép fel a zapatista közösségek ellen Chiapas és Oaxaca államokban. A Sinaloa és más kartellek az elmúlt két évben szinte teljesen átvették az ellenőrzést Guerrero állam és a nyugat-mexikói Waka város közösségei felett, és virágzik a szerv- és fegyverkereskedelem. A zapatisták jelenlegi visszavonulását az ország belsejébe fájdalom és szomorúság kíséri. Mind a tizenkét csigaházat, az úgynevezett „caracoles”-t bezárták és felszámolták; egy csigaházra száz falu jutott. A nők hagyományosan fontos szerepet játszanak ezekben a „caracoles”-okban és a védelmükben is. A helyszínen napi 16-19 órát dolgoztak.

A szexualizált erőszak a hatalom eszköze a jelenlegi konfliktusban. Hogyan védekeztek ellene a zapatista nők?

A nők elleni szexualizált erőszak egy olyan patriarchális társadalomban, mint a mexikói, nem csak a konfliktusok során fordul elő. Szinte mindennapos jelenség – a munkásoktól a földbirtokosokig. Mexikóban, valamint egész Latin-Amerikában és a Karib-térségben a nemi erőszak kultúrája van jelen. Célja az őslakos közösségek elpusztítása is. A zapatista nők majdnem négy generációjával kapcsolatos tapasztalataim azonban nem azt mutatják, hogy feminista utat választanának. Bár a zapatisták kritizálják a férfi vezetés patriarchális elemeit, erősítik a nemek közötti közös pontokat – a mozgalmon és a közösségeken belül és kívül. A marxizmus az 1990-es évek óta fontos szerepet játszik Mexikóban, és a zapatisták sokat átvettek belőle. Ott van az 1993-as forradalmi nőtörvény és több mint 30 paragrafus a nők védelméről – beleértve a kényszerházasság elleni védekezés jogát.

Ön a „defensorák” szerepével foglalkozik a zapatista közösségben. Pontosan mi a feladatuk?

A defensorák laikus ügyvédek, akik kiállnak a zapatista közösségekben az erőszak női áldozatainak jogaiért. A bajba jutott nők egy önsegítő csoportban találhatnak támogatást; a defensorák tájékoztatják őket a jogaikról és az elkövetőkkel szembeni lehetséges lépésekről. A hatóságokkal való kapcsolattartás során és a bíróságon is segítséget nyújtanak. Az első defensora 1983-ban kezdte meg munkáját egy hat gerillából álló egyetlen női csoportként. Ramona parancsnoknak hívták, és elkezdett beszélgetni a kisebb falvakban élő nőkkel az ő helyzetükről. 1993-ban az első zapatista nők elkezdtek szervezkedni – ez egy kis forradalom volt a nagyobb csoporton belül. Rájöttek, hogy diszkriminálják őket, és másodrendű emberré teszik őket. A defensorák a nemekkel kapcsolatos tudás multiplikátorai is. Ők biztosítják a nők orvosi ellátását; a nőgyógyászati osztály létrehozása La Garruchában például az ő kezdeményezésükre vezethető vissza.

Milyen a defensorák mindennapi élete?

Jelenleg súlyos emberi jogi jogsértések történnek. A chiapasi San Bartolomé de las Casas Emberi Jogi Központtal együttműködve a Defensoras ezeket nyilvánosságra hozza. A szexualizált erőszak elleni küzdelem az egyik fő gondjuk, ami a mexikói kormány képviselőitől is érkezik. Nyugat- és Kelet-Európában is vannak defensorák; én magam is az lettem, miután találkoztam velük. Mint ilyen, nekem is az a feladatom, hogy továbbadjam a szót –„la palabra”.

Írta: Interjú: Barbara Eder

Forrás: JungeWelt