Több nappal a vasárnapi hondurasi elnökválasztás után sem dőlt el a győztes kiléte. A szavazatok 80,29 százalékának számlálása után szerdán este továbbra is szoros verseny folyik a két jobboldali jelölt között. Salvador Nasralla a Liberális Pártból 40,23 százalékkal megelőzi riválisát, Nasry Asfurát a Nemzeti Pártból. Az amerikai elnök, Donald Trump által támogatott jelölt 39,69 százalékot kapott. A kettőt körülbelül 14.000 szavazat választja el egymástól.
A médiaértesülések szerint a számlálás hosszú időtartama a számlálási rendszer hiányosságainak és hibáinak tudható be; röviddel az első közbenső eredmények után a rendszer 36 órára teljesen leállt. A hondurasi választási jog nem ismeri a második fordulót, az egyszerű többséggel rendelkező jelölt lesz a jövőbeli elnök és kormányfő.
A jelenlegi számítások szerint Asfura a 298 megyéből vezet 202-ben vezet, de ezek többnyire a déli, kevésbé lakott megyék. Nasralla 81 megyében vezet, ezek közül sok a sűrűn lakott északi megyékben, az ipari város San Pedro Sula környékén található. A jelenlegi baloldali kormánypárt, a Libre jelenleg 14 megyében vezet. Elnökkandidátusa, Rixi Moncada 19,1 százalékot ért el. 2021-ben pártjának vezetője, Xiomara Castro 51,12 százalékkal nyerte meg a választásokat.
Moncada szerdán a Telesur televíziós csatornának adott interjúban nyilatkozott a jelentős szavazatvesztés okairól. A jelölt kitért hétfőn a párt támogatói előtt elhangzott vádakra, amelyek a szavazatok átviteli rendszerének szabálytalanságaira és a biometrikus azonosítási rendszer hiányára vonatkoztak egy részük esetében. „Elfogadom az eredményeket, amelyek 100 százalékban szerepelnek a nekünk elküldött jegyzőkönyvekben, amint azokat összevetik a Nemzeti Választási Tanács adataival” – tisztázta.
Moncada továbbá Trump beavatkozására is kitért. Néhány nappal a szavazás előtt az amerikai elnök a baloldali elnökjelöltre utalva kijelentette: „Ő kommunista, ne szavazzatok rá.” De ez még nem volt minden. Ugyanakkor több millió SMS-t küldtek a hondurasiaknak. Ezekben az üzenetekben az állt, hogy „ha Rixi Moncada nyer, decemberben nem érkeznek meg a remesas (migránsok pénzátutalásai)”, mondta a politikus a Telesurnak. Hondurasban körülbelül 2,5 millió ember kap pénzt rokonaitól az Egyesült Államokból. „Ez zsarolás és kényszerítés” – vádolta Moncada Trumpot.
Hondurasban közben egyre növekszik a nemtetszés, hogy még mindig nincs eredmény. Egy San Pedro Sula-i taxisofőr szerint ez mögött a Nemzeti Párt szándéka áll, hogy „2017-hez hasonlóan” ismét csalást kövessen el. Akkor Nasralla, még a Libre szövetségében, vezetett a választásokon, de a számítógépes rendszerek meghibásodása után a választási tanács riválisát, Juan Orlando Hernándezt hirdette győztesnek. „Az, hogy Trump most kegyelmet ad Hernándeznek, jól mutatja, merre tartunk” – mondja a férfi, aki a Liberális Párt támogatójaként azonosítja magát. „Nasrallára szavaztam, ahogyan az összes barátom és az ország fele” – magyarázza a jW-nek. Hernández volt elnök, akit fegyver- és kokaincsempészetért 45 év börtönbüntetésre ítéltek az Egyesült Államokban, most újra szabad ember.
Eközben San Pedro Sulában kedden tüntetések voltak Roberto Contreras polgármester ellen, amelyek összecsapásokba torkolltak a rendőrséggel. A Liberális Párt jelöltje egyértelműen vezet a választókerületében. A tüntetések hátterében olyan pletykák álltak, hogy állítólag egymillió lempira (körülbelül 32 000 euró, majd 13 millió forint) értékben vásároltak szavazatokat. Ő tagadja a vádakat. Nem világos, hogy pontosan ki áll a tüntetések mögött. Egyes sajtóbeszámolók a Nemzeti és a Liberális Párt támogatóiról beszélnek, mások pedig pártfüggetlen tüntetőkről.
Egy eladónő, aki a San Pedro Sula városháza közelében olcsó ékszereket árul az utcán, azt mondta, hogy a viták „a piszkos politika kifejeződései”, és hogy a „három pártnak csak a személyes hatalom megőrzése a fontos”. Egy szomszédos standon dolgozó kollégája azonban egyértelművé szeretné tenni, hogy „Hernández szabadon bocsátása őrültség”. Pártpolitikai szempontból nem akar elköteleződni, az elmúlt három választáson mindhárom nagy pártra szavazott, „de Hernández, az nem megy”.
Írta: Thorben Austen
Forrás: JungeWelt
Liberális PártLibreNemzeti PártSalvador NasrallaXiomara Castro









