Rekordszintű erdőtüzek Hondurasban
Honduras és a szomszédos országok súlyos erdőtűzszezont élnek át, amely még a korábbi éveket is háttérbe szorítja. Az év közepére már annyi földterületet pusztítottak el a tüzek, mint az egész…
Honduras és a szomszédos országok súlyos erdőtűzszezont élnek át, amely még a korábbi éveket is háttérbe szorítja. Az év közepére már annyi földterületet pusztítottak el a tüzek, mint az egész…
14 évnyi bizonytalanság után eljött a nap, amikor a tengerszint emelkedése miatt először költözik át egy latin-amerikai közösség települése. Május 29-én Laurentino Cortizo panamai elnök felavatta az Isber Yala települést,…
Miközben a nemzetközi közvélemény figyelmét 1989 végén a kelet-európai és NDK-beli események kötötték le, a nyugati féltekén hasonlóan drámai események zajlottak, amelyek mára feledésbe merültek. December 20-án, röviddel éjfél után…
Bernardo Arévalo elnök kormánya bejelentette, hogy jelentősen csökkenti az áram árát 99 kilowattóra (kWh) fogyasztásig. Korábban a csökkentett tarifák csak a 89 kWh-ig terjedő fogyasztásra vonatkoztak. A kiterjesztés ez év…