Hallottam, hogy ezeket a neveket mondta valakinek, aki úgy mutatkozott be nekem, mint a párizsi nagykövetséghez tartozó külügyminisztériumi tisztviselő. Ez néhány évvel ezelőtt történt annak az elegáns párizsi szállodának a bárjában, néhány méterre a Louvre Múzeumtól. Öt nappal korábban a Latin-Amerika Házában (Maison de l’Amérique Latine) tartott koktélparti során szólított meg. Azt mondta, hogy a Kubáról szóló könyveim és cikkeim alapján ismer engem.
Bort ivott, mintha csak a szomját akarná oltani. Néhány szóváltás után megkérdezte, hogy mit gondolok a kubai fegyveres erőkről és a belügyminisztériumról. Elmondtam neki, hogy néhány árulótól eltekintve ez a két intézmény hűséget tanúsított a forradalom iránt; hogy a néppel való kapcsolatuknak köszönhetően alapvető pillérei voltak ennek a folyamatnak.
„Igaz, ismerte el. De vajon normális-e, hogy ennyire részt vesznek a gazdaságban? Hogy különböző országokban folytatnak tevékenységet?”
Azt válaszoltam, hogy normális, hogy a fegyveres erők és a biztonsági szolgálatok számos országban közvetlenül vagy közvetve, szinte mindig fedett módon, a saját területükön vagy más országokban folytatnak üzleti tevékenységet. Vagy nem tudta, hogy a világ egyik legnagyobb üzletembere a Pentagon? Nem tudta, hogy a CIA-nak világszerte vannak cégei, sőt szállodái is?
Kuba más – mondta nekem. Ott nincs demokrácia. Az egy olyan rezsim, amely nem tartja tiszteletben az emberi jogokat és… – ismételte a jól ismert blablablát.
Szemrebbenés nélkül elmondta, hogy néhány évvel ezelőtt az egyik központi céljuk az volt, hogy üldözzék és feljelentsék az összes kubai vállalkozást, amelyet ezek az intézmények működtetnek. Ez nem volt titok azok előtt, akik a „kubai kérdésben” érintettek. „Sok emberünk dolgozik ezen” – biztosított.
Nem tántorodott el, és azt javasolta, hogy kutassam fel ezeket a befektetéseket: „Ez egy jó kérdés. Nem kellene aggódnia a finanszírozás vagy a nyilvánosság miatt. És mindenféle kötelezettség nélkül tennéd velünk szemben”.
Mióta adnak a gringók úgy, hogy nem várnak cserébe semmit, gondoltam.
Az alkohol hatása és a magukat érinthetetlennek hitt arrogancia miatt azt mondta, hogy össze tudna hozni néhány professzorral, akik már Spanyolországban dolgoznak a témán.
Kérdésemre habozás nélkül két nevet villantott fel: Juan Antonio Blanco és Elena Larrinaga. Nehéz volt nem ismerni e két forradalomellenes agresszort.
Szemben vele felírtam a nevüket, abba a kis jegyzetfüzetbe, amit még mindig őrzök.
Blanco, egy kubai, aki 1992-ben hagyta ott diplomáciai pályafutását, és négy évvel később Kanadába menekült, az ország jövője szempontjából az egyik legnehezebb időszakban: amikor Clinton elnök aláírta a Helms-Burton törvényt, amely azóta is Kuba teljes gazdasági megfojtását célozza.
Írásai alapján elmondható, hogy Blanco már akkor is ellenforradalmár volt.
Ez akkor erősödött meg, amikor Ottawából kiindulva nyilvánosan kezdte el elmesélni, hogy mit tudott meg a kubai diplomáciai szolgálatról. Amit abban a környezetben árulásnak neveztek.
Cserébe Blanco a fizetését az „Emberi Jogi Interneten” keresztül kapta, egy olyan apparátuson keresztül, amelyet a CIA tervezett és vezetett, és amelyet a National Endowment for Democracy, NED finanszírozott.
2011-ben Miamiba, az ellenforradalom epicentrumába költözött. Itt a Floridai Egyetem Kuba-kutató Intézetébe helyezték el, egy olyan intézménybe, amelyet többek között a Bacardi vállalat finanszíroz, amelynek jogászai írták a Helms-Burton-törvényt. Ez az intézet vázolta fel az 1990-es évek közepén, hogy Washingtonnak és az amerikai szélsőséges kubai jobboldalnak milyen legyen a forradalom utáni Kuba minden tekintetben. Lényegében egy újabb Puerto Rico-féle gyarmat.
A kubai emberi jogokért létrehozott alapítványhoz is tartozik ehhez, amelyet azért hoztak létre, hogy „a kubai rezsimet felelősségre vonják a szigeten és nemzetközi szinten elkövetett visszaéléseiért (…), valamint a külföldön folytatott destabilizáló tevékenységeiért…”. Az említett alapítvány „rendszeresen terjeszt információkat és jelentéseket Washingtonba…”. 2016-ban nevezték ki ügyvezető igazgatónak.
Ez is a külügyminisztérium és Cuia által kitalált projekt volt, a NED finanszírozásával: 2021-ben 142 526 dollárt ítéltek neki.
2022 decemberében Juan Blanco beleegyezett a „Cuba Siglo 21” létrehozásába, amely „egy Madridban gyökerező eszmei laboratórium, amely a nyílt, demokratikus és virágzó társadalom irányába mutató, a jogállamiság és a szabad piac által támogatott változást elősegítő erők szolgálatában áll”.
Többé-kevésbé lemásolta a Kubai Kutatóintézet által közel harminc évvel korábban megfogalmazott célkitűzéseket, ahogyan szinte minden ellenforradalmi csoport is tette.
Ez a lépés nem volt véletlen: az itt gyökerező ellenforradalom világszerte rossz hírnévre tett szert, mint erőszakos, hajthatatlan és közönséges.
Blanco profilja pedig az „intellektuális elemző” profilja.
Bár a forradalom nyugat-európai megítélésének rombolására irányuló kampány nem volt folyamatos és nem volt olyan erőszakos, mint Floridában, időnként hatékony volt, mivel ez a hamis nemzetközi hírnév az emberi jogok „tiszteletben tartását” jelenti.
Juan Antonio Blanco már akkor is közel állt Elena Larrinaga de Luishoz. A nő 1955-ben született Kubában, egy államosított acélgyárat birtokló családban. A szigeten kívül Larrinaga felnőttkoráig Spanyolországban kapott konzervatív katolikus nevelést.
Ez, valamint társadalmi státusza lehetővé tette számára, hogy kapcsolatot tartson a reakciós csoportokkal és a retrográd társadalmi körökkel.
A kubai forradalom iránti gyűlölete hamarosan az amerikai nagykövetség karjaiba vezette, mindazzal együtt, ami ezzel járt.
Bár csak egy kis csoportról van szó, majdnem kikiáltotta magát a spanyolországi kubai egyesületek szövetségének elnökévé. Állítása szerint ő hozta létre az Emberi Jogok Kubai Megfigyelőközpontját. Nem sokkal később a már nem létező Kubai Kereszténydemokrata Párt vezetője lett. És mivel úgy tűnik, hogy a feminizmus egyesek számára divattá vált, és lehetővé teszi számukra a pénzkeresést, Larrinaga később létrehozta a kubai Női Hálózatot is, amelyet ő vezet.
Hogy ne térjek ki a „megbízatásaira”, azzal zárnám, hogy a kubai Demokratikus Átmeneti Tanács nemzetközi kapcsolatokért felelős titkára. Ezt 2021-ben jelentették be, de az eredeti formátum mintegy három évtizeddel korábban született Miamiban.
Mindezt a Külügyminisztérium, a NED és az USA Nemzetközi Fejlesztési Ügynöksége, az USAID szponzorálja és finanszírozza.
És ha a párizsi férfi azt javasolta, hogy találkozzam vele, akkor ez azért van, mert mindketten évek óta fórumokat, konferenciákat és „vizsgálatokat” tartanak a Forradalmi Fegyveres Erők, a Minfar által legálisan irányított üzleti tevékenységekről. Bár a fő érdekük az, hogy „leleplezzék” ezeknek a szervezeteknek a szigeten kívüli lehetséges befektetéseit.
Ugyanebben a szellemben egy másik téma, amely szégyentelenül izgatja, a kubai nép egészségügyi ügyleteivel szembeni kegyetlen ellenállás eredményeinek propagálása, amely egészen odáig ment, hogy akadályozta a Covid vakcina beadásához szükséges fecskendők beszerzését.
Ezt a megfigyelést és zaklatást elsősorban a Külügyminisztérium, a Külföldi Vagyonellenőrzési Hivatal (OFAC), a Pénzügyminisztérium és a CIA végzi.
Blanco, Larrinaga és a többi hasonszőrű ezt vállaljuk az arcukkal, és visszhangozzák, amit Washington ír.
A forgatókönyv szerint pedig ki kell használni a szörnyű blokád által teremtett nehéz belső gazdasági helyzetet, hogy hamis érvekkel és információkkal elégedetlenséget és bizalmatlanságot szítsanak a Minfarban és a Belügyminisztériumban, a Minintben.
Ehhez az internetes kommunikáció nyújtotta könnyedségre támaszkodnak. És a pénzre, amire csak szükség van.
2023. március 12-én Madridban személyes meghívással szerveztek egy rendezvényt, ahol egy ilyen jelentést mutattak be „Kuba: Gaesa kifosztja az egészségbiztosítást” címmel. Ebben „bebizonyították”, hogy a kubai katonai vezetés lop az Egészségügyi Minisztériumtól. El kell mondani, hogy a Gaesa egy olyan üzleti csoport, ahol a Minfar is jelen van.
2023. április 18-án a téma szinte megismétlődött egy Larrinaga által szervezett rendezvényen, amelynek címe „Latin-amerikai autokrata oligarchák” volt. A jelenlévők között volt Pamela Asturizaga Ortiz, a latin-amerikai és karibi részleg programigazgatója a Nemzetközi Republikánus Intézeten (IRI) belül, amely meghatározó szereplője a NED-nek.
2024. január 17-én Larrinaga támogatásával és Blanco bevezető szavaival Emilio Morales, ennek az ötletlaboratóriumnak vagy „agytrösztnek” a másik igazgatója, ahogy ők tekintik „Cuba Siglo 21”-nek, bemutatta „Kuba: Gaesa és a rezsim összeomlása” című előadását. Emilio többek között a Havana Consulting Group elnöke.
Összefoglalva elmondható, hogy a beszédekben és dokumentumokban azt mondják, hogy: „A valódi hatalom Kubában nem az „intézményesített bürokratikus” kormány, ha nem ez az oligarchia, amelyet a GAESA konzorcium képvisel (…) már nem egy szocialista állam, amely odafigyel polgárai szükségleteire, ha nem egy „maffiaállam” (…) Más szóval, ez a maffia uralkodó elit az, amely ellenőrzése alatt tart minden dollárt, amely a szigetre érkezik és onnan távozik…”.
Blanco azzal büszkélkedik, hogy szoros kapcsolatai vannak az USA-ban bebetonozott volt kubai katonai személyzettel. Nem hagyja ki az alkalmat, hogy elmondja, munkáját támogatja Rafael del Pino volt tábornok, aki 1987-ben disszidált, hogy Washingtonnak dolgozzon.
Ez a volt tábornok, aki mindig igyekezett diszkrét maradni, 2021-ben meglepő módon létrehozta a Militares Objetores de Conciencia (Katonai lelkiismereti tiltakozók az Egyesült Államokban), MOC nevű szervezetet, azzal a céllal, hogy segítsen „elhozni” a szabadságot Kubába.
2024 januárjában a Siglo21 kiadta a „Kuba 2024: A lázadás alkotmányos jog az erőben” című művét.
Itt visszatérünk arra, amit a MOC egy közleményében mondott: „A kubai nép egy maffiaszerű, élősködő és felelőtlen oligarchia totalitárius diktatúrájától szenved, amely csak a saját érdekeit védi. A többi, kezdve magával a Kommunista Párttal, a kormánnyal, a nemzetgyűléssel és a bíróságokkal, pusztán színpadias (…) A FAR a népnek tartozik hűséggel, és ezzel, nem pedig az oligarchikus kaszttal, mindig egységben lesz”.
Nem titok, hogy Juan Antonio Blanco kapcsolattartója és vezetője ebben a munkában Aymel Rios Wong, a NED „Kuba-programjának” vezetője.
De mi is az az NED? Egyszerű: Ronald Reagan hozta létre 1983-ban. Allen Weinstein történész, az első elnöke így foglalta össze: „A CIA már 25 évvel ezelőtt is titokban végezte a mai tevékenységünk nagy részét”.
William Blum nyomozó és egykori külügyminisztériumi tisztviselő is nagyon tárgyilagosan nyilatkozott a NED-ről: „A NED létrehozása a politika, a PR és a cinizmus mesterműve volt”.
https://www.ned.org/ideas/democracy-research-guide/human-rights/
Írta: Hernando Calvo Ospina
Forrás: Lantidiplomatico
