„Az iskola a megfelelő hely a párbeszédre és a megértésre”

Közel 20 éve, hogy hatályba lépett a 10.639. számú törvény, amely kötelezővé teszi az afro-brazil történelem és kultúra tanítását az általános iskolai tantervben. Azóta az ország önkormányzati oktatási hivatalainak több mint 70 százaléka nem tett semmit vagy csak keveset a törvény végrehajtása érdekében.

Petronilha Gonçalves, a 10.639-es törvény előadója és az első fekete bőrű nő a Nemzeti Oktatási Tanácsban
Petronilha Gonçalves, a 10.639-es törvény előadója és az első fekete bőrű nő a Nemzeti Oktatási Tanácsban

A törvényt, amelyet Lula da Silva elnök első hivatali ideje alatt fogadtak el, az iskolai antirasszista oktatás legfontosabb alapjának tartják. Az előadó Petronilha Gonçalves professzor volt, az első fekete nő, aki a Nemzeti Oktatási Tanácsban helyet kapott.

A törvény célja a Brazíliában évszázadok óta gyökerező rasszizmus elleni küzdelem, valamint „a feketék hozzájárulásának elismerése a Brazília történelméhez kapcsolódó társadalmi, gazdasági és politikai területeken”. Évtizedekkel a törvény elfogadása után a professzor pozitív változásokat lát az országban. Ugyanakkor úgy véli, hogy a rasszizmus elleni küzdelemben és a fekete lakosságnak a brazil nemzet építéséhez való hozzájárulásáról szóló ismeretek terjesztésében még sok előrelépésre van szükség.

„Sokáig úgy gondolták, hogy a feketék nem az emberektől, hanem a szerszámoktól származnak. Az a tény, hogy a rabszolgák technológiát hoztak az országba, kevéssé volt és még mindig kevéssé ismert” – mondta Petronilha Gonçalves az Agência Públicának adott interjújában.

Néhány részlet az interjúból.

AP: Mi volt az oka a 10.639-es törvény megalkotásának, és mi volt az a kontextus, amely indokolta az afro-brazil történelemmel és kultúrával kapcsolatos külön jogszabály szükségességét?

PG: Az összefüggés a rasszizmus volt. A brazil rasszizmus évszázadok óta létezett, és ezzel foglalkozni kellett. Abban az értelemben, hogy ismerni kellett a fekete lakosságnak a brazil nemzet felépítésében való részvételének gyökereit, valamint a rasszizmus gyökereit is, hogy le lehessen küzdeni azt. Az 500 éve létező rasszizmust nem lehet néhány hónap vagy év alatt megváltoztatni.

A kezdeményezés [az afro-brazil történelem és kultúra közvetítésére] nagyon régi. Gyakran egyéni kezdeményezés volt, néha fekete és nem fekete tanárok csoportjai, akiknek az volt az elképzelésük, hogy a társadalomban a rasszizmus ellen harcolni kell és le kell győzni. Ez a fekete mozgalom fontos kezdeményezése is hazánkban.

AP: A törvény idén lett 20 éves. Hogyan értékeli a helyzetet? Ön szerint a törvény hatékony az oktatásban tapasztalható rasszizmus elleni küzdelemben?

PG: Az iskolai közösségekben a tanároknak és másoknak, akik részei ennek a közösségnek, például az iskolai személyzetnek, a rasszizmus elleni küzdelemért kell dolgozniuk. A törvény önmagában nem elég a rasszizmus elleni küzdelemhez.

Néhány ember számára ez a 16. században létrehozott struktúra megfelel. Ez azért van így, mert ezek a struktúrák egy olyan társadalmi projektet tartanak fenn, amelyben egyes emberek és társadalmi és etnikai csoportjaik többet érnek másoknál. Néhány embernek ez tetszik. A perifériára szorult csoportok részvételének története a brazil nemzet felépítésében gyakran el van rejtve vagy figyelmen kívül marad, mint például a japán leszármazottak és a fekete lakosság részvétele.

Kevéssé ismert volt és még mindig kevéssé ismert, hogy a rabszolgák hozták be az országba a technológiát. Portugália például nem vette észre, hogy természeti erőforrásokban gazdag talajjal rendelkezik, vagy hogy nem tudta, hogyan kell azokat kiaknázni. Ezért Afrikából hoztak rabszolgákat, akik ismerték a föld alatti erőforrások kitermelésének technológiáját. A különböző gazdasági ciklusok során az afrikai népesség a mezőgazdasággal együtt fejlesztette ki ezeket a készségeket azokban a gazdasági régiókban, ahol rabszolgasorba kerültek.

AP: Én, Bianca, 27 éves vagyok, és az állami iskolai tankönyvek az ország gyarmatosításával foglalkoztak, amelyekben csak kizsákmányolt és rabszolgaként láttam a feketéket. Látja, hogy ezekben az iskolákban változik a feketék új szemlélete?

PG: Szerencsére igen. Nem úgy, ahogyan ön szeretné, ez még nem történt meg. De nem lehet azt mondani, hogy ugyanazon a szinten vagyunk, mint 20 évvel ezelőtt. Abból, amit hallok, néha még mindig torz a helyzet. Más szóval, fontos, hogy alaposabban tanulmányozzuk a történelmet, nemcsak az afrikai származású lakosság, hanem az őslakosok, a brazil nemzetet alkotó különböző csoportok részvételét is, de nem úgy, hogy egyiket jobban értékeljük a másiknál. És pontosan ez történt és történik még mindig egyes helyeken. Vannak, akik úgy vélik, hogy az európaiak hozzájárulása értékesebb és fontosabb volt. Mi azonban tudjuk, hogy ez nem így van.

AP: Melyek voltak és melyek a legnagyobb kihívások a jogszabályok hatékony végrehajtása során?

PG: Azt hiszem, a legnagyobb kihívást éppen a rasszizmus jelenti. Nem arról van szó, hogy lehetetlen küzdeni a rasszizmus ellen, mert az igazi problémát a társadalmi projektünk jelenti, amely túl gyakran erősíti azt az elképzelést, hogy vannak olyan csoportok és bizonyos kultúrák, amelyeket nagyobbra kell értékelni, mint másokat. Ez különösen igaz az európai származású emberekre, különösen hazánkban.

AP: Ön szerint van-e komplementaritás az afro-brazil történelem és kultúra oktatását előíró törvény és a kvótapolitika között, amely a fekete lakosság képviseletét hivatott biztosítani a különböző területeken?

PG: Azt mondanám, hogy ezek egy olyan társadalmi projekt részét képezik, amely elismeri a brazil nemzetet alkotó különböző etnikai csoportokat, és egyenlően értékeli hozzájárulásukat. Az elismerés pedig azt jelenti, hogy megismerjük a különböző történelmüket és kultúrájukat, és elősegítjük azt, ami már napi szinten történik: A párbeszédet e kultúrák, életmódok és történetek között, anélkül, hogy egyiket jobban értékelnénk a másiknál.

Ez nehéz feladat, különösen akkor, amikor egy olyan évszázados hagyományból jövünk, amely az európaiak hozzájárulását értékeli, és tagadja a különböző őslakos közösségek alapvető szerepét az ország alapításában.

AP: A törvényen mint közpolitikán kívül mit lehetne még előmozdítani a közoktatásban, hogy további előrelépést tegyünk egy antirasszista oktatás, egy olyan társadalmi projekt felé, amelynek célja a fekete lakosság megbecsülése?

PG: A rasszizmus elleni küzdelem és a brazil nemzetet alkotó különböző közösségek történelmének és kultúrájának megismerése.

AP: Hogyan befolyásolják ezek a törvények és közpolitikák, amelyekről beszéltünk, konkrétan azokat a kihívásokat, amelyekkel a fekete lakosságnak még mindig szembe kell néznie, és amelyek a rasszizmusból fakadnak, mint például az egészségügyi ellátáshoz és a lakhatáshoz való hozzáférés nehézségei, valamint az erőszak problémája?

PG: Segítenek megérteni, hogy vannak problémák, és hogy ezeket a problémákat meg kell oldani. És tájékoztatást nyújtanak. És azt is remélem, hogy elgondolkodtatnak bennünket arról, hogy minden egyes egyén, minden egyes társadalmi csoport és minden egyes politikai testület milyen mértékben járulhat hozzá. Most sok múlik a társadalmat érintő projekten, és nem csak, de különösen a tanárokon.

Nem csak azért, mert természetesen minden tanuló magával hozza a családja, a társadalmi csoportja, az etnikai csoport, amelyhez tartozik, elképzeléseit. Ez megköveteli a párbeszéd és a megértés képességét. Meg kell tanulnunk az élet megértésének különböző módjait, az állampolgárság építését és a párbeszédet. Az iskola a megfelelő hely erre.

AP: Ön szerint mi szükséges ahhoz, hogy leküzdjük a fekete kultúra elemeinek – például az afrikai eredetű vallásoknak – az elfogadásával szembeni ellenállást, valamint a brazíliai fekete lakosság közpolitikákhoz való hozzáférésének akadályait?

PG: Nyíltan kell beszélnünk a társadalom számára a projektről. Szerintem ez egy olyan beszélgetés, amelyet a családokban és természetesen az iskolákban, az oktatás különböző szintjein kell lefolytatni, így vagy úgy felvetve a kérdést. Ezt láthatjuk az iskolák és egyetemek által kidolgozott projektekben, a tantervek célkitűzéseiben, az iskola vagy egyetem politikai pedagógiai tervében, a vállalt tevékenységekben, és ahogyan már említettem, abban, ahogyan az emberek egymással érintkeznek.

AP: A Peregrino Intézet és a SETA projekt által a brazilok rasszizmusról alkotott képéről készített felmérés szerint a brazilok több mint fele, 64 százaléka szerint az iskolákban előfordulnak rasszista gyakorlatok. Hogyan tudják az iskolák kezelni és leküzdeni a rasszizmust?

PG: Nos, én visszatérnék arra a társadalmi projektre, amelyet az iskola közvetíteni akar, és ez egy olyan vita, amelyet a tanárok és az iskola más dolgozóinak szintjén kell lefolytatni. És pontosan egy kérdés: Milyen társadalomért dolgozom? Hogyan közvetíti a társadalmi projektemet az, ahogyan az emberekkel érintkezem? Még akkor is, amikor találkozom egy másik emberrel, amikor elfordítom az arcom, amikor elmegyek mellette, azt mondom neki: nem ismerlek meg. De azzal, hogy felismerjük egy másik ember, egy másik emberi lény jelenlétét, mindannyian egy új társadalmi projektet közvetítünk.

Szerkesztő: Mariama Correia

Forrás: NPLA