Az új adótörvény és az Egyesült Államok kiutasítási politikája súlyos következményekkel jár az emberekre és a gazdaságokra a globális déli országokban. Pillantás Kenyára és Hondurasra.
Donald Trump amerikai elnök „One big, beautiful Bill” (egy nagy, gyönyörű törvény) című törvénye messzemenő következményekkel jár – a globális déli országok lakosságára is. Az Egyesült Államok által július elején elfogadott új adótörvény ugyanis adóztatja a külföldre történő pénzátutalásokat. Ez minden nemzetközi pénzátutalásra vonatkozik, amelyet bankok vagy pénzátutalási szolgáltatások, például a Western Union vagy a MoneyGram bonyolítanak le.
2026 januárjától az amerikai adóhatóság a transzfer összegének 1 százalékát vonja le. Ez konkrétan azt jelenti, hogy a transzfer címzettjei 1 százalékkal kevesebbet kapnak. Az eredeti törvénytervezet még 5 százalékot irányzott elő, de a szenátus és a képviselőház ülésein csökkentették az adókulcsot.
Az afrikai diaszpóra az Egyesült Államokban ennek ellenére megdöbbenve fogadta a hírt. „Jó, hogy csökkentették az adókulcsot, de ez így is minket fog érinteni” – nyilatkozta Chem Ochuodho, a világszerte működő kenyai diaszpóra (KDA) elnöke és az Afrikai Diaszpóra Szövetség elnöke. „Az amerikai kormány veszélyt jelent a multilateralizmusra – kényes időkben élünk” – tette hozzá Ochuodho.
A kenyaiak számára ez konkrét számokban azt jelenti, hogy az Egyesült Államokban dolgozó mintegy 100 000 kenyai évente körülbelül 2,6 milliárd dollárt küld haza rokonainak és üzleti partnereinek Kenyába. Ez a kenyai központi bank hivatalos adatai szerint körülbelül a fele annak az összesen körülbelül ötmilliárd dollárnak, amelyet a kenyai diaszpóra évente küld haza világszerte.
Ebből az amerikai adóhatóság most körülbelül 26 millió dollárt von le. Trump szerint ezzel a megerősített határellenőrzéseket és az úgynevezett illegális migránsok elleni harcot finanszírozzák.
Az amerikai migrációs politika következményei
„Az amerikai migrációs politika kétszeresen, háromszorosan sújt minket” – mondja Ismael Moreno Soto, El Progreso-i pap. „A keringő számok szerint 55.000 embert kell reintegrálnunk. De ez még nem minden. Az Egyesült Államokból érkező pénzátutalások is vissza fognak esni” – jósolja a 66 éves pap.
Az országszerte PadreMelo néven ismert pap egy jezsuita kutatóközpontot vezet El Progresóban. A központhoz egy helyi fejlesztési ügynökség tartozik, amely tanácsadást nyújt a gazdáknak, szükség esetén sürgősségi segítséget nyújt, és szoros kapcsolatban áll azokkal, akik hagyományosan kivándorolnak: az egyszerű vidéki lakossággal.
Padre Melo szerint évente több mint százezren hagyják el Hondurast az Egyesült Államok felé, és ez a menekülési út a jövőben megszűnik. „Ehhez hozzátartozik, hogy sok hondurasi család a jövőben kevesebb pénzt fog kapni az Egyesült Államokban élő rokonaitól. Ez, valamint az átutalások adóztatása az amerikai adóhatóság által negatívan fog hatni ránk” – véli a pap. A kis Honduras számára, amelynek gazdasága instabil és a kávéexportra épül, ez sötét kilátásokkal jár.
2024-ben 9,7 milliárd dollár áramlott az Egyesült Államokból, Spanyolországból, Mexikóból és Kanadából Hondurasba pénzátutalások, az úgynevezett remesas formájában. Ez a bruttó hazai termék közel 27 százalékát teszi ki, és a pénzátutalások sok háztartásban nemcsak a tortillát biztosítják az asztalra, hanem a szükséges beruházási tőkét is. Hondurasban, ahol a bankok akár 20 százalékos kamatokat is felszámítanak, ez krónikus hiánycikk. Ez is az egyik oka annak, hogy a baloldali elnök, Xiomara Castro már januárban bejelentett egy programot, amely ételt, tanácsadást és hitelt garantál a visszatérőknek.
Padre Melo üdvözli ezt, de szerinte szakképzett tanácsadásra is szükség van: „Sok visszatérő alacsony képzettségű, gyakran kisgazdálkodó, és Hondurasban hiányoznak a koncepciók, a stratégiák, és gyakran a föld is”.
A hazautalások a GDP több mint 20 százalékát teszik ki
A kérdés az is, hogy a programok képesek-e ellensúlyozni a külföldről érkező pénzátutalások csökkenését. Honduras, mint az egész régió, rendkívül függ a remesas-tól. Nicaraguában a bruttó hazai termék (GDP) 26 százalékát, El Salvadorban 24 százalékát, Guatemalában pedig 20 százalékát teszik ki a remesas. Alig van más régió a világon, ahol nagyobb lenne a függőség a külföldről érkező pénzátutalásoktól, mint Közép-Amerikában.
A legtöbbet fogyasztásra fordítják, Manuel Orozco, az Interamerican Dialog központ elemzése szerint. Orozco évek óta sürgeti, hogy a dollárátutalásokat úgy kell csatornázni, hogy azok produktív befektetésekbe kerüljenek. A szakértő szerint Hondurasban ez csak az átutalt deviza körülbelül tíz százalékánál sikerül. Ez az egyik oka annak, hogy Honduras, de a szomszédos országok gazdasága sem tud talpra állni, és a kivándorlás társadalmi szelepként működik.
A hazautalások nagy hatása és potenciálja már régóta elismert a fejlesztési diskurzusban. A kenyai Ochuodho is egy interjúban a kenyai napilapnak, a The Nationnek, arra figyelmeztet, hogy az USA döntése, hogy adóztatja ezeket, ellentétes az ENSZ fejlesztési céljaival. Ezek a célok a világszintű szegénység csökkentését tűzik ki célul.
Konkrétan, a külföldre történő átutalások költségeit 2030-ig a jelenlegi átlagos 6,4 százalékról legalább 3 százalékra kell csökkenteni. Kenyában és más afrikai országokban sok család függ a külföldön élő rokonoktól érkező átutalásoktól – sokkal inkább, mint a nyugati országok által nyújtott úgynevezett fejlesztési segélyektől.
Kétszer annyi, mint a fejlesztési támogatás
Becslések szerint a hazautalások világszerte a teljes globális fejlesztési támogatás három-négyszeresét teszik ki: 2023-ban a fejlődő országokba irányuló átutalások becslések szerint 656 milliárd dollárt tettek ki, míg a fejlesztési támogatás körülbelül 224 milliárd dollár volt.
„Ez arra kényszeríti a kenyai diaszpórát, hogy más pénzátutalási módokat próbáljon ki” – figyelmeztet Ochuodho, például a kriptovalutákat. Ezzel azonban még több ország távolodik el az amerikai dollártól, mint tranzakciós pénznemtől, és alternatív pénznemek felé fordul – egy tény, amelyet Trump amerikai elnök már bírálatának tárgyává tett.
Írta: Simone Schlindwein és Knut Henkel
Forrás: TAZ
