A szélsőjobboldal szereplői Spanyolországban és Latin-Amerikában ma már jobban összekapcsolódnak, mint valaha. A spanyol VOX párt ezt a szövetséget igyekszik erősíteni, hídként működve Európa és Latin-Amerika, az általuk iberoszférának nevezett régió között. Ugyanakkor az agytrösztök és a transznacionális alapítványok kulturális és politikai harcot folytatnak a nők és az LMBTI emberek jogai ellen. Ezzel a szélsőjobboldali pártok stratégiáját szolgálják, amelyek a közösségi hálózatok és egyes médiumok segítségével szeretnék kiterjeszteni a hatalomhoz való hozzáférésüket.
A spanyolországi Valenciában élő Miquel Ramos újságíró szövege a DES-monitor projekt által 2023 novemberében Berlinben a szélsőjobboldal nemzetközi hálózatosodásáról szervezett szimpóziumhoz készült.
Spanyolország és Latin-Amerika között évszázadok óta történelmi kapcsolat van, amely a gyarmatosításra és annak következményeire nyúlik vissza. Ezt tükrözi a spanyol származásúak nagy száma Latin-Amerikában, a spanyol nyelv túlsúlya és más kulturális elemek, amelyek ma is jellemzik az életet Latin-Amerikában. A latin-amerikai bevándorlók spanyolországi közössége is nagy, és a választásokon az ő szavazataikért folytatott küzdelem minden párt számára fontos terület. A latin-amerikai és a spanyol politika hosszú idő óta szorosan kapcsolódik egymáshoz.
A szélsőjobboldal globális térnyerése hatással volt ezekre a nemzetközi kapcsolatokra és az egyes országok politikájára is. Santiago Abascal (VOX) Spanyolországban, Javier Milei Argentínában, Nayib Bukele El Salvadorban, José Antonio Kast Chilében, Eduardo Verástegui Mexikóban és Jair Bolsonaro Brazíliában, hogy csak néhányat említsünk, megtestesítik a szélsőjobb új hullámát Latin-Amerikában és Spanyolországban. Ez nem az első és nem is az egyetlen az elmúlt években. A szereplők sem mind egyformák, bár vannak közös dolgaik, ugyanazokon a fórumokon találkoznak, ugyanazokat a kampányokat folytatják és nagyon hasonló nyelvet használnak.
Kulturális háború
Függetlenül a politikai pártok programjától, a spanyol nyelvterületen számos alapítvány, agytröszt és egyéb szervezet is közös kampányokon és célokon dolgozik. A legjelentősebb összecsapás a nők és az LMBTI emberek jogaiért folytatott kulturális és politikai harc területén zajlik.
Spanyolországban 2018-ig a szélsőjobboldali pártoknak nem sikerült kormánypozíciókat vagy hivatalokat elfoglalniuk. Korábban a neonáci és fasiszta csoportokhoz kötődő kis és radikalizálódott pártok voltak. Ezeknek azonban csak Katalónia, Valencia és Madrid különböző településeinek városi tanácsaiban sikerült néhány tagot szerezniük. A Franco-diktatúra 1975-ig tartó közelmúltja, az összes jobboldali szavazó szavazatainak a Partido Popular (PP) pártban való összpontosulása és a spanyol viszonyokra jellemző egyéb körülmények azt jelentették, hogy nem volt hely egy olyan nemzeti szélsőjobboldali pártnak, mint más európai országokban – egészen a VOX megjelenéséig.
A 2008-as gazdasági válság hatására világszerte megerősödtek a baloldali társadalmi mozgalmak, és Spanyolországban létrejött a 15M mozgalom, amelyet a „felháborodottak mozgalmának” neveznek. A Spanyol Szocialista Párt (PSOE) megszorító intézkedéseket vezetett be, amelyek még nagyobb nyomás alá helyezték a munkásosztályt, és a baloldali szavazók körében elmozdulás történt a radikális baloldali Podemos nevű új párt felé, amely akkoriban több millió szavazatot kapott.
A spanyol baloldal számára akkoriban a néhány évvel korábban megerősödött latin-amerikai baloldal hulláma – Hugo Chávez, Lula Da Silva, Evo Morales és Rafael Correa kormányaival – inspirációt jelentett. A spanyol jobboldal ezzel szemben támogatta és elősegítette e latin-amerikai kormányok ellenzékiségét. Részben annak köszönhetően, hogy Spanyolországban jelentős latin-amerikai bevándorló közösség él, a latin-amerikai politika a spanyol nemzeti politika elemévé vált.
A jobboldal egyik fő kampánya a Podemos és az új baloldal új mozgalmai és követelései ellen az volt, hogy azzal vádolta őket, hogy „chavisták” és „boliváriak”, és hogy a venezuelai modellt akarják Spanyolországba exportálni. Még olyan esetek is előfordultak, amikor újságírók és rendőrök a PP utasítására hamis bizonyítékokat állítottak elő, amelyek a Podemos tagjait állítólagos venezuelai és iráni fizetésekkel hozták összefüggésbe. A PP volt az első párt, amelynek sikerült számos venezuelai ellenzéki személyiséget, köztük néhány igen radikális jobboldali diskurzusú személyiséget is a soraiba vonnia, támogatta ügyeiket, és gyakran a Podemos ellen használta őket.
A VOX 2013-ban alakult, és részt vett a 2014-es európai parlamenti választásokon, ahol 200.000 szavazatot kapott, de nem nyert mandátumot. Alapítója Alejo Vidal-Quadras, a Partido Popular (PP) korábbi EP-képviselője volt. Őt követte Santiago Abascal, a PP korábbi baszkföldi képviselője. A VOX a PP szomszédságában lévő elégedetlen radikális jobboldalt próbálta megragadni, amely évek óta azzal vádolta a pártot, hogy nem elég bátor és radikális.
Nacionalizmus és gyarmatosítás
A spanyol jobboldal erősen nacionalista jellegű. A VOX nagyon jól tudott erre építeni, különösen a 2017-es katalán népszavazás után. A VOX a népszavazás felelősei ellen indított perben is részt vett a vádban, ami váratlanul nagy médiafigyelmet biztosított a szervezetnek.
Azóta a szélsőjobboldali párt választási sikereket is elért. A VOX 2018-ban az andalúziai választásokon a szavazatok több mint tíz százalékát szerezte meg, egy évvel később pedig 52 képviselőt a spanyol nemzeti kongresszusban. A párt a nemzetközi politikától is kapott lendületet, hiszen a szélsőjobboldal felemelkedése más európai országokban, valamint Donald Trump amerikai és Jair Bolsonaro brazil kormánya a jobboldali politikát látszott normává tenni.
A spanyol nacionalizmus fontos aspektusa a gyarmatosításra összpontosító történelmi revizionizmus. Ez magában foglalja Amerika erőszakos meghódításának és az ott élő őslakosok népirtásának tagadását, és ehelyett ma is „a meszticizálódás, a kultúrák összeolvadásának, a cserének” folyamatáról beszél. A VOX átveszi ezt a történelmi narratívát. A nacionalisták által hagyományosan propagált spanyol identitás a spanyolországi nyelvi és kulturális sokszínűség tagadásában gyökerezik, például a katalán vagy a baszk nyelv elleni folyamatos támadásokkal, valamint az amerikai hódításban és népirtásban, valamint az arabok és zsidók 15. századi, úgynevezett katolikus uralkodók általi kiűzésében spanyol területről. Az iszlamofóbia és az antiszemitizmus, valamint a romák és szintik üldözése voltak a kirekesztő és szupremáciai [megjegyzés: önmagukat felsőbbrendűként definiáló] identitás építésének történelmi sarokkövei, amelyet ma a szélsőjobboldal is védelmez. Az iszlamofóbia és a nemzet „visszafoglalásának” koncepciója egy állítólagos muszlim „invázió” ellen, még mindig a szélsőjobboldal és a VOX által vezetett spanyol nacionalizmus alapállásai közé tartozik. Az Ibériai-félsziget nagy részére kiterjedő muszlim Al-Andalúsz királyságot és a nyolc évszázados arab kultúrát Spanyolországban valami idegennek tekintik.
Latin-Amerikával kapcsolatban a VOX folyamatosan hangsúlyozza ezt a gyarmati kapcsolatot, és a hispánság fogalmát használja arra, hogy Európa és Amerika közötti hídként mutatkozzon be. A két régiót tehát a kereszténységen és a nyugati civilizáción alapuló identitás köti össze, és így más kultúrák és népek ellen irányul mind belsőleg, mind külsőleg, az őslakos latin-amerikaiak, a muszlimok és az iszlám ellen, és mindenekelőtt a baloldal ellen, amelyet „spanyolellenesnek” neveznek.
Forrás: NPLA
