Az Unión Comunera szervezet egy 90 comunát és számos társadalmi mozgalmat tömörítő országos szövetség. Védik a bolivári forradalmat és a szocializmushoz vezető közösségi utat támogatják. A Colombia Informa Venezuelába utazott, és Alexander Gillel, az Unión Comunera képviselőjével beszélgetett a választások előtti és utáni helyzetről.
CI: Ön, mint Unión Comunera képviselője, hogyan látja a jelenlegi helyzetet a választások után?
Alexander Gil: Unión Comunera-ként nem lepődünk meg ezen a forgatókönyvön. Tudtuk, hogy a választási eredményeket semmibe fogják venni, a bolivári forradalom történetében ez már többször is megtörtént, különböző taktikákkal és stratégiákkal. Mindig megtalálják ennek a módját. Jelenleg az ellenzék egy része az, amelyik figyelmen kívül hagyja az eredményeket. A Nemzetgyűlés és különböző szervek által kezdeményezett párbeszédfolyamatnak köszönhetően vannak olyan ellenzéki szektorok, amelyek elismerik az eredményeket, amelyek elismerik Nicolás Maduro elnököt. Úgy látjuk, hogy az ellenzék megpróbálja újra polarizálni az országot, hogy a csalás következtében az intézményi összeomlás kérdését veti fel, amire számítottunk.
A Chavismo már a választási kampány előtt is megpróbálta kezelni az emberek elégedetlenségét, hallatni a hangját és változást elérni, mert a bolivári forradalom nem egy monolitikus vagy statikus folyamat. Nicolás Maduro elnök azt mondta: „Ha megnyerjük a választásokat, akkor nagy nemzeti párbeszédet kezdünk, és végrehajtjuk a szükséges belső változásokat. Határozott szándékunk, hogy tovább mélyítsük a folyamatot”. Mi, az Unión Comunera azt mondjuk: A szocializmushoz vezető egyetlen lehetséges út a Comuna chavista útja. De jelenleg a chavizmus is erős tűz alatt áll. Az úgynevezett választási csalással kapcsolatos tüntetésekre és vandalizmusra való felhívások mögött mindig a chavisták elleni támadás húzódik meg. A légkör már a választások idején is elég feszült volt, mintha eljött volna az idő, hogy leszámoljanak a chavizmóval. Sok embert megvertek az utcán, számos gyilkossági kísérlet történt, a nemzeti gárdistákat megölték. Mi ezt is úgy látjuk, mint egy kísérletet a bolivári forradalom eltörlésére a színről. Mivel szavazatokkal vagy erőszakos akciókkal nem tudják ezt megtenni, megpróbálják úgy forgatni, hogy a chavismo kételkedjen a saját vívmányaiban. Még Chávez szobrait és egy Coromoto-szobrot is megtámadtak, ez utóbbinak szintén nagy jelentősége van az ország számára. Egyszerűen megpróbálják eltávolítani a forradalom minden szimbólumát. Nagyon erős a gyűlöletbeszéd és a Chavismo elleni támadások, nemcsak az utcán; a közösségi hálózatok is hemzsegnek a fenyegetésektől, sőt, még az aktivisták címét és telefonszámát tartalmazó fotókat is közzétettek, ami elég erőszakos. Más szóval, ez is a chavizmus lebontásáról szól.
Tehát amit tennünk kell, az a bolivári forradalom alapgondolatainak megmentése: Bolívar, Chávez, a részvételi demokrácia. És bár erre felkészültünk, a helyzet eléggé bonyolulttá vált: most újra kell artikulálnunk és át kell csoportosítanunk, mert a környékünkről származó gyerekek voltak azok, akik vandalizmusra szólítottak fel, akiket lefizettek a részvételükért, nem szavazók, akiknek fogalmuk sem volt arról, hogy mit csinálnak. Látjuk, hogy az ellenzék továbbra is a mi fiataljainkat használja fel. A randalírozók nem a felsőosztálybeli és felső középosztálybeli emberek. A „köznépet” használják fel, hogy mögéjük bújjanak. Ezért az ifjúsági politikára kell összpontosítanunk, közelebb kell kerülnünk ezekhez a szektorokhoz, és újra kapcsolatba kell lépnünk a fiatalokkal. Vannak már fontos programok, de nekünk is kapcsolatban kell maradnunk a fiatalokkal, hogy ez ne történjen meg. A vandál cselekmények során kifejezetten összeterelték a polgárokat. A randalírozó csoportok mindig csak 15-20 emberből álltak, többnyire fiatalok, akik nem tartoztak semmilyen politikai párthoz. A helyzetet mostanra sikerült ellenőrzés alá vonni. Nicolás Maduro elnök kormánya jól reagált. Aktiválták az intézményi mechanizmusokat, hogy kilábaljanak ebből a válságból, amelyet az ellenzék akart létrehozni. Még a Nemzeti Választási Tanácsot is kibertámadás érte. A mi választási rendszerünk azonban a világ egyik legbiztonságosabb rendszere, amely lehetővé teszi a polgárok számára, hogy ellenőrizzék szavazataikat: Ez digitálisan történik, a szavazási dokumentumokhoz kapcsolódó bizonylattal. Tehát van ez a három mechanizmusunk, amelyeknek mindig működniük kell, és amelyek védik ezt a folyamatot.
Jelenleg kísérleteket tesznek az ország radikális polarizálására, a gyűlölet szítására, hogy megállítsák a bolivári forradalom folyamatát. A szociálpolitika vívmányait figyelmen kívül hagyják. Amint bizonyos dolgokhoz nem lehet hozzáférni, máris hatalmas élelmiszer-problémáról beszélnek. Az egészségügyi ellátás kérdése határozottan összetett, a gyógyszerellátás és mindezek. De amit az ellenfeleink mindig elmulasztanak megemlíteni: miután 2015-ben megnyerték a parlamenti választásokat, egyoldalú kényszerintézkedések és szankciók sorát vezették be Venezuelával szemben, és semmit sem tettek ellene. Az egészségügyi rendszert tönkretették, és szankciókat vetettek ki a legfontosabb vállalatra, amely devizát termel és szociális beruházásokat tesz lehetővé, nevezetesen a PDVSA olajtársaságra. Az országunkat folyamatosan blokád alatt tartják, folyamatosan szankciókat vetnek ki ránk, mindig van erőszak és puccskísérletek, mint 2014-ben és 2017-ben. Az ellenzéknek nem érdeke, hogy részt vegyen egy választási folyamatban, és mivel nem indulhat ebben a keretben, erőszakos akciókkal próbálnak ártani nekünk.
CI: Hogyan értelmezik jelenleg a demokráciát a bolivári forradalomban, és létezik-e az a tekintélyelvűség az országban, ahogyan azt a baloldali erők gyakran állítják?
AGl: Mi a demokráciának egy másfajta modelljét dolgoztuk ki, amely túlmutat a polgári-liberális demokrácián, amelyben a választások jelentik az emberek részvételének egyetlen módját. A választásokon kívül más mechanizmusaink is vannak, amelyeket a Venezuelai Bolivári Köztársaság alkotmánya támogat, mint például a Polgári Gyűlés, amelynek döntései az egész országra nézve kötelezőek. Ez nagyon fontos eszköze a néphatalom törvényeinek, a városi tanácsoknak és a községeknek; Simón Rodríguez sokat beszélt [a 18. század végén] a toparquia-ról, a területi hatalomról; ez a részvételi demokrácia alapvető része. A demokráciának ebben az új formájában a nép valóban gyakorolhatja a hatalmat, nincs tekintélyelvűség. Például sem a párt, sem a kormány nem áshatja alá a helyi tanács vagy az önkormányzat döntéseit, amelyeket a polgárok gyűlésén hoztak. A kormány tervét a lakossággal, a különböző társadalmi ágazatokkal, a helyi tanácsokkal, az önkormányzatokkal közösen dolgozzák ki. A fontos döntések meghozatalához népszavazások is vannak, mint például nemrég az Esequibo-ügyben.
Szóval ez összetett dolog. Úgy gondolom, hogy a baloldal számos szektorát nagyon befolyásolják az imperialista kampányok és az egész propagandahálózat, és nem értik, hogy Venezuelában egy olyan részvételi demokrácia épül alulról építkezik, amely túlmutat a demokrácia szokásos formáin.
CI: Milyen eredményeket ért el a bolivári forradalom az úgynevezett „szociális adósság” tekintetében? Mi a helyzet a missziókkal?
AG: 1989-ben volt az úgynevezett Caracazo: az emberek spontán reakciója a neoliberális intézkedésekre. Abban az időben óriási szociális hiányok voltak, és a lakosság többsége analfabéta volt. Nagyszabású műveltségi kampányt indítottunk. A lakosság legszegényebb rétegei, akik az ország túlnyomó többségét alkották, nem jutottak egészségügyi ellátáshoz vagy gyógyszerekhez; a Misiones részeként elindítottuk a „barrio adentro” kampányt: Kubából kubai orvosokat hoztunk az egészségügyi ágazatban tapasztalható hiányosságok leküzdésére, és ezzel egyidejűleg venezuelai orvosokat képeztünk. A missziók egy strukturális csomagot jelentenek, az oktatás kérdése is része volt ennek, ahogy a lakáskérdés és a hajléktalanság is; mindezeket a forradalom során kezeltük. Amikor a bolivári forradalom bekövetkezett, sokan az utcán éltek, és a forradalomnak köszönhetően visszailleszkedtek a társadalomba. A közszolgáltatásokat is átszervezték. A Misiones 2004-2005-ben indult, ez egy átfogó intézkedéscsomag volt a társadalomban meglévő és „szociális adósságnak” nevezett nagy problémák megszüntetésére.
CI: Hogyan értelmezik jelenleg a demokráciát a bolivári forradalomban? Létezik-e, ahogy sokan mondják, a baloldali szektorok tekintélyelvűsége?
AG: A közösségi hatalom és a néphatalom kérdése alapvetően ugyanaz. Venezuelában kiterjedt tapasztalataink vannak a népi hatalommal kapcsolatban. Fontos hagyománya volt a társadalmi mozgalmaknak, mint például a szövetkezeti mozgalmaknak, sőt gerillamozgalmaknak, amelyek megnyitották az utat a szerves fejlődés előtt bizonyos területeken, vagy a parasztmozgalmaknak, amelyek történelmi küzdelmekben gyökereznek, és megalapozták a nép szerveződését. Amikor a bolivári forradalom folyamata elkezdődött, hatalmas társadalmi adósság volt az állam felé, amely addig csak az elnyomásért volt felelős, nem törődött a társadalmi adóssággal. A forradalom kísérlet volt arra, hogy a nép erejével újraformálják a szerveződés mindezen területeit. Ez vezetett az első témaalapú kerekasztalokhoz; kisebb találkozókhoz, amelyeken olyan konkrét kérdéseket és problémákat vitattak meg, mint a víz, a villany, a kommunikáció és mindenekelőtt a földkérdés. Az emberek közötti vitafolyamat kötelező érvényű döntésekhez vezetett, amelyek végül más szerveződési folyamatokat eredményeztek, többek között a szövetkezetek egyre gyakoribb megalakulását. A közösségeken belüli identitásfejlődések is elindultak, és a történelmi hátteret is beépítették. Az önkormányzati tanácsok mindezen tapasztalatok eredménye és szintézise. A bizottságokhoz hasonlóan szerveződnek, és szabályozzák a közösség életét, megoldásokat terveznek a problémákra, valamint teret biztosítanak a közösségen belüli vitáknak és döntéseknek. 2006-ban fogadták el az első törvényt a helyi tanácsokról, amely szabályozza a népi szerveződés folyamatát és meghatározza a szervezeti folyamatokat. E törvény nélkül nem tudtuk volna ilyen széles körben megvalósítani a közösségi tanácsok gondolatát. 2010-ben aztán megszületett a comunákról szóló organikus törvény, amelyek az önkormányzatok társulásai, amelyekben a tanácsokkal új szervezeti struktúrát hoztak létre.
CI: Miből állnak a comunák?
AG: A comuna ma egy széles körben elterjedt szerveződési forma Venezuelában, amely a szankciók, a szabotázs és a puccskísérletek okozta válságokból is megtapasztalta a maga részét. De végső soron segítettek életben tartani a bolivári forradalom folyamatát. A comunák olyanok, mint a forradalom szelleme, a tér, amelyben a szocializmus megszületik. És egy olyan területi tér, amelyben a közösség a szervezeti elemeivel együtt fejlődhet és elmélyülhet.
Mi, az Union Comunera, a bolivári forradalom szereplőihez hasonlóan hiszünk abban, hogy a szocializmusba való átmenet egyetlen útja a comunák útja, a népi hatalom útja. Ezért a comuna-hálózat bővítésére összpontosítottunk. Jelenleg több mint 4.000 comuna és több mint 50.000 önkormányzati tanács működik. A társadalmi mozgalmak, szövetkezetek és mindezek a szervezeti dinamikák konkrét területi térrel rendelkeznek, ahol összejöhetnek.
A comunákban is vannak válságos pillanatok, mert amikor a venezuelai intézményi keretet érintik, az hatással van ezeknek a népi szervezeteknek a finanszírozására és a szociális ágazatban megvalósuló projektek finanszírozására is. Ebben a tekintetben ez továbbra is az ellenállás folyamata, egyes comunák nem tudnak fennmaradni, de újak jönnek létre; és ez a folyamat még évekig folytatódni fog. De mindig is tisztában voltunk azzal, hogy a comunákra szükségünk van ahhoz, hogy a válság idején ellenállóak legyenek, és együtt harcoljanak az imperializmus, a burzsoázia és a szankciók, a szabotázs és a puccskísérletek mögött álló bábintézmények ellen.
CI: Hogyan jött létre az Unión Comunera?
AG: Az egyes comunák szövetségeként. Ez egy nemzeti struktúra, amelyhez több mint 90 comunas és néhány társadalmi kezdeményezés tartozik. Alapelve a chavista szocializmushoz vezető út, amely a közösségi eszmén alapul. Van egy országos vezetőségünk, az ország különböző régióiban különböző munkabizottságokba szerveződünk, és ideológiailag elkötelezettek vagyunk a közösségi eszme mellett. A comuna egy olyan önkormányzati tér, amelyen keresztül alulról felfelé haladva egy új államot, a közösségi államot hozunk létre, amelyben a jelenlegi burzsoá állam buktatóinak nincs helye. Úgy gondoljuk, hogy ez a legjobb út a szocializmusba való átmenethez. Egyesületünk egyik jelszava: Függetlenség, Comuna és Szocializmus.
Forrás: NPLA
