Latin-Amerika lakosságának 25,5 százaléka (körülbelül 162 millió ember) élt jövedelmi szegénységben 2024-ben, ami 2,2 százalékos csökkenést jelent az előző évhez képest. Ez a legalacsonyabb szint az adatgyűjtés kezdete óta, amint az a Latin-Amerikai és Karib-térség Gazdasági Bizottságának (Cepal) november 26-i jelentéséből kitűnik.
Jövedelmi szegénységben élőnek számít az a személy, aki nem rendelkezik elegendő pénzügyi eszközzel ahhoz, hogy megengedhesse magának az alapvető élelmiszerek, egyéb áruk és szolgáltatások kosarát.
Mexikó és Brazília együttesen döntő szerepet játszott a szegénység csökkentésében az egész régióban. Mexikó a teljes csökkenés 60 százalékához, Brazília pedig 30 százalékához járult hozzá.
„Mexikóban a szegénység 3 százalékpontos csökkenésének 2 százalékpontja a bérek javulásának köszönhető, amelyet nagyrészt a minimálbér jelentős emelése ösztönzött, amely 2018 és 2025 között reálértékben körülbelül 135 százalékkal emelkedett” – magyarázta José Manuel Salazar-Xirinachs, a Cepal ügyvezető titkára a jelentés bemutatásakor. A minimálbér jelentős emelése a baloldali Morena kormány alatt történt, amely 2018 óta irányítja az országot és számos szociális programot is kibővített.
Ugyanezen tanulmányban a Santiago de Chilében székhellyel rendelkező ENSZ-szervezet kiemelte, hogy a multidimenzionális szegénység a régió lakosságának 34,4 százalékáról 2014-ben 20,9 százalékra csökkent 2024-re. A multidimenzionális szegénység mérésénél a jövedelem mellett azt is vizsgálják, hogy az érintett személyek hozzáférnek-e az alapvető emberi jogokhoz, mint például az egészségügy, az oktatás és a lakhatás.
Mexikó az a latin-amerikai ország, ahol az elmúlt évtizedben a leginkább sikerült visszaszorítani a szegénységet. A szegénységben élő mexikóiak száma 2018 és 2024 között 13,4 millióval csökkent, a Nemzeti Statisztikai és Földrajzi Intézet (Inegi) mérései szerint.
A Cepal azonban hangsúlyozza, hogy az előrelépések ellenére továbbra is nagy strukturális kihívások állnak előttünk. Latin-Amerikában a leggazdagabb 10 százalék rendelkezik a jövedelem 34,2 százalékával, míg a legszegényebb 10 százalék csak 1,7 százalékkal. Mexikóban a helyzet hasonló, bár nagy regionális különbségek vannak.
A legnagyobb egyenlőtlenség a szegények és a gazdagok között Chiapasban figyelhető meg, az egyetlen olyan államban, ahol a mexikói forradalom után a latifundisták ellenállása miatt nem lehetett földreformot végrehajtani. 2024-ben a chiapas-i lakosság 27,1 százaléka még mindig extrém szegénységben élt, három lakosból kettő jövedelme a szegénységi küszöb alatt volt. Chiapas Gini-indexe 47 százalékkal közelebb áll Guatemalához, mint az országos átlaghoz, és az ország legnagyobb jövedelmi egyenlőtlenségét dokumentálja.
A Cepal 2025-re a szegénység enyhe csökkenését jósolja „a korlátozott regionális növekedési kilátások miatt”. A gyenge gazdasági növekedés egyik oka a kis- és középvállalkozások jelentős strukturális kihívásai. Mexikóban a pénzügyi források hiánya és a magas hitelköltségek gátolják ennek a fontos gazdasági szektornak a növekedési képességét – állapítja meg a „Úton egy új finanszírozási rendszer felé a mexikói kkv-k számára” című tanulmány, amelyet a Cepal szintén a múlt héten tett közzé.
A mezőgazdaságban is központi kérdés a hitelekhez való hozzáférés hiánya, amint azt a mexikói mezőgazdasági szektor országos tiltakozásai is mutatták az elmúlt hetekben. A Banrural állami hitelbank 2003-ban bezárta kapuit, utódintézményét, a Financiera Ruralt 2023-ban az akkori elnök, Andrés Manuel López Obrador szüntette meg. Azóta a vidéki szektor állami finanszírozása elmarad. A bankok egyre ritkábban nyújtanak hitelt az erős éghajlati kockázatoknak kitett szektornak, csak minden tizedik mezőgazdasági termelő jut hozzájuk. Ráadásul ezek a hitelek drágábbak: a közhitelező intézmények legfeljebb 14 százalékos éves kamatot számítottak fel, míg a bankoknál ez az arány legalább 36 százalék, panaszkodtak a mezőgazdasági termelők szövetségei.
Írta: Philipp Gerber
Forrás: Amerika21









