A bolivári forradalom 25 éve – 4F: Chávez „por ahora”-jából „bolivári düh” lesz – első rész

„Február 4-e olyan nap volt, amely olyan erőket generált, amelyek még mindig terjeszkednek, február 4-e még nem ért véget, fékezhetetlen szellemének minden nap el kell kísérnie minket, mert azok az erők, amelyekkel több mint két évtizede szembeszálltunk, még mindig kitartanak azon kísérletükben, hogy megállítsák a történelem menetét Venezuelában, a Mi Amerikánkban és a világban, ők azok az erők, amelyek az emberiség és a bolygó elpusztításával fenyegetnek” – mondta Comandante Hugo Chávez 18 évvel az 1992-es venezuelai polgári-katonai lázadás után. Egy olyan esemény, amely a bolivári vezető szerint „stratégiai politikai célt adott a nemzetnek: az új demokráciát, és megdöntötte az összes létező párt régi megközelítésének érvényességét”. 

Venezuela most vasárnap, február 4-én emlékezik meg a 4F néven ismert polgári-katonai lázadás évfordulójáról. Ezt az akciót a bolivári forradalom vezetője, Hugo Chávez a fegyveres erők egy csoportjával együtt irányította.

Az 1992. február 4-i lázadás a venezuelai függetlenség és szuverenitás történetét fémjelezte, elindítva az átalakulást és a népi igényt a többség tudatosítására.

Ezt a dátumot később Nemzeti Méltóság Napjává nevezték át, hogy a bolivári értékek megtestesülését jelképezze.

„Vannak olyan dátumok, amelyeken a történelem teljes folyama feltárul és kijelöli a népek új útját; vannak olyan dátumok, amelyek új utakat jelölnek és nyitnak meg, amelyek elkötelezettséggé és a sors jelévé válnak, amelyeknek meg kell történniük, hogy kalibrálják a múltat és tisztábban lássák a szabadelvű horizontot, ilyen volt a dicsőséges 1992. február 4-e is” – elmélkedett Hugo Chávez volt elnök.

Három évvel korábban Carlos Andrés Pérez volt az, aki elrendelte a caracazói mészárlást, a venezuelaiak emberi jogainak a Negyedik Köztársaságban feljegyzett legsúlyosabb megsértését. Egy mészárlás az akkori kormány kezében, amely abszolút és történelmileg alárendelődött az Egyesült Államok birodalmi rezsimjének érdekeinek.

Így jellemezte 2013-ban Hugo Chávez parancsnok annak a lázadásnak a jelentőségét, amelyet a venezuelai katonai ifjúság 1992-ben indított Carlos Andrés Pérez (CAP) Adeco-kormányának zsarnoksága ellen.

Ezen a vasárnapon ünnepeljük e példátlan lázadás 32. évfordulóját. Egy olyan esemény, amely kettészakította a történelmet, és amely a szabad, független, szuverén és demokratikus Venezuela kezdetét jelentette.

Nicolás Maduro elnök szerint 1992. február 4-e a venezuelai polgárok szívében a méltóság és a venezuelai nép reményének visszaszerzésének dátumaként él tovább.

Maduro az X közösségi hálózaton saját profilján keresztül megerősítette, hogy a legyőzhetetlen vezető, Comandante Hugo Chávez (1954-2013) „por ahora” elvetette magát a venezuelaiak tudatában és lelkében, „ő volt a fény, aki a részvételi és protagonista demokrácia építésének útját kijelölte…”.

Vasárnap kora reggel a katonaság a Nemzeti Méltóság Napja alkalmából tisztelgett Chávez előtt a Cuartel de la Montañánál, ahol földi maradványai nyugszanak.

Az ünneplés idén különösen fontos, mert egybeesik az ország minden államából érkező és Caracasba összpontosuló több ezer ember érkezésével, az úgynevezett „Bolivári Düh” keretében, akik aztán a Miraflores-palotába, a kormány székhelyére vonultak.

A Venezuelai Egyesült Szocialista Párt alelnöke, Diosdado Cabello szerint az idei ünnepség különösen fontos, mert az „imperializmus támadása” közepette zajlik.

Hangsúlyozta, hogy a felvonulások „mélyen antiimperialista jellegűek”, a szankciók, a támadások és azok ellen, akik „azt tervezik, hogy elfoglalják ezt az országot”. A politikai vezető biztosította, hogy „nincs olyan ország a világon, nincs olyan nép a világon, nincs olyan fegyveres erő a világon, amely ellenállt volna annak, aminek ez a nép, ez az ország és ezek a fegyveres erők ellenálltak”.

Cabello kijelentette, hogy ez „egy egyszerű okból történt: mi egységesek maradtunk, teljesen és abszolút egységesek, és ők megpróbálták, megfordították a helyzetet, de nem jártak sikerrel”.

Ez a forradalom legnagyobb ereje, a Bolivári Nemzeti Fegyveres Erők egysége, a népünk egysége „a legnagyobb erő”.

Ezért van az, hogy 32 évvel az 1992. február 4-i hősies tett után „elmondhatjuk, hogy teljesítettük a ránk bízott küldetést, efelől nincs kétségem”.

4F: A bolivári forradalom mérföldkövei

Chávez venezuelai 4-F lázadása óriási történelmi jelentőséggel bír, mivel új korszak kezdetét jelentette az ország politikai életében. 1992. február 4-én Hugo Chávez akkori alezredes vezette a Carlos Andres Perez akkori elnök elleni sikertelen lázadást, amely maradandó hatással volt Venezuela jövőjére. Ez a lázadás nem csupán az országos figyelem középpontjába állította Chávezt, hanem elindította az események sorozatát is, amely végül a „bolivári forradalom” során hatalomra jutásához vezetett.

Az egyik fő oka annak, hogy Chávez 4-F lázadása történelmi jelentőségű, az, hogy a Venezuelát akkoriban sújtó mélyen gyökerező korrupcióval és gazdasági egyenlőtlenséggel foglalkozott. Perez kormánya alatt radikális neoliberális politikát vezettek be, amely elszegényedést és széles körű elégedetlenséget okozott a lakosság körében. Chávez lázadása, amelyet a problémák megoldásának vágya vezérelt, sok olyan venezuelai emberrnél talált visszhangra, akik kiábrándultak a politikai berendezkedésből.

Ráadásul a lázadás Chávezt a hatalmi struktúrákkal szembeni ellenállás szimbólumává tette. Annak ellenére, hogy a felkelési kísérletben játszott szerepe miatt bebörtönözték, Chávez karizmatikus személyisége és forradalmi retorikája továbbra is visszhangra talált a tömegek körében. Bebörtönzése csak még inkább rávilágított a fennálló kormány elnyomó jellegére, és alakját az elnyomott venezuelaiak szabadságáért küzdő mártírrá változtatta.

Chávez 4-F lázadásának egy másik fontos aspektusa az, hogy milyen hatással volt az ország politikai környezetére. Alig hat évvel később, 1998-ban Chávez indult az elnökválasztáson, és megnyerte a választási versenyt. Chávez győzelme jelentős eltávolodást jelentett Venezuela hagyományos politikai elitjétől, és egy új, szocialista politikával jellemezhető korszakot nyitott meg. Chávez olyan intézkedésekkel, mint a földek újraelosztása, az iparágak államosítása és a szociális jóléti programok, igyekezett kezelni az országot évtizedek óta sújtó elhatalmasodó szegénységet és egyenlőtlenséget.

Chávez 4-F lázadásának tágabb regionális és nemzetközi vonatkozásai is vannak. Inspirációként szolgált más latin-amerikai baloldali vezetők számára, forradalmi mozgalmak hullámát generálva a régióban. A „21. századi szocializmus” víziójával Chávez az USA hegemóniáját kívánta megkérdőjelezni azzal, hogy a társadalmi igazságosságon és az antiimperializmuson alapuló alternatív kormányzati modellt hirdetett. Ez a globális Dél számos országában visszhangra talált, és jelentős szerepet játszott a regionális geopolitikai dinamika alakításában.

Írta: Fabrizio Verde

Forrás: Latindiplomatico