A rendőrség és a katonaság mindenütt jelenlévő jelenléte Ecuadorban a mindennapi élet részévé vált. A bűnbandák mindent eltörölnek, ami az útjukba kerül, a drogbiznisz pedig egy állandóan versenyben lévő terület, amely áldozatok végtelen sorát hagyja maga után.
A területek terjeszkedéséért nap mint nap vívott belső háború Ecuadorban az országos hírek állandó témájává vált, és a közelgő választások előtt a politikai diskurzus egyik központi témájává.
Bár a 2025-ös általános választások hivatalos kampánya még nem kezdődött el, a 17 elnöki posztra pályázó jelölt máris kihasználja az országos valóságot, a halálos áldozatokkal teli utcákat, a lövöldözéseket, a zsarolásokat és a társadalom által tapasztalt állandó félelmet, hogy megtegye közbeszéddé és kialakítsák lehetséges kampányterveiket.
A golyózápor és a Daniel Noboa jelenlegi elnök nemzetbiztonsági és kormányzati projektje által hagyott vákuum közepette az ország egyre nagyobb érdeklődéssel kezdi megvitatni a gazdasági, politikai és társadalmi szinten tapasztalható kőkemény valóságot. A lakosság körében zajló viták kezdtek formát ölteni. A polgárok közötti leghétköznapibb beszélgetésektől kezdve az értelmiségi elemzésekig különös lendülettel foglalkoznak a súlyos biztonsági válsággal és a borús választási panorámával, amely előtt az ecuadoriak 2025 februárjában meghatározzák e latin-amerikai ország jövőbeli irányvonalát.
2024 januárja és áprilisa között több mint 1.800 erőszakos halálesetet regisztráltak az országban. Ugyanezen év júniusában az ecuadori belügyminisztérium adatai feltárták a valódi terrort, amelyben az ország lakossága él: csak ebben a hónapban 592 gyilkosság történt.
A politikai szervezetek által augusztus 17-ig lefolytatott belső demokratikus folyamatok után a társadalmat már korábban is eluralkodó kétségbeesés és általános pesszimista hangulat felerősödött. Az elnöki posztért induló hivatalos jelöltek megismerése egyértelmű jele volt a társadalom számára a töréseknek, a szövetségek hiányának és egyes politikai szereplők pártpolitikai ambícióinak, akik nem tesznek semmit vagy csak keveset az ország neoliberális támadástól való megszabadítása érdekében.
A lakosság Lenín Moreno kormánya óta szenved ettől a neoliberális támadástól. A bankár Guillermo Lasso megszilárdította, és a legnagyobb regionális szintű banánbirodalom örököse, Daniel Noboa még tovább erősíti.
Összesen 17 jelölt, ennyi és ennyire különböző jelölt és politikai áramlat akar beköltözni a carondeleti elnöki palotába. Mindannyian változást ígérnek annak a kegyetlen valóságnak a leküzdésére, amelyben Ecuador él. És mindezt úgy, hogy a jelenlegi elnök és politikai csapata nyíltan kampányol az újraválasztásért, és minden kínálkozó alkalmat megragad, hogy egyértelmű üzeneteket küldjön politikai ellenfeleinek.
„Ne jutalmazza szavazatával azokat, akik általában a bűnözők javára és a jó polgárok ellen hoztak törvényeket” – mondja például a jelenlegi kormány védelmi minisztere, mielőtt befejezi a »belső fegyveres konfliktusról« szóló jelentésének bemutatását, amelyben az úgynevezett »biztonsági blokk« összefoglalja operatív tevékenységét.
Az ő, valamint a belügyminiszter kijelentései megerősítik a 2025-ös választásokra való tekintettel a politikai és médiapozícionálás egyértelmű szándékait. Mindez Mantában történik. A sajtótájékoztatóra ugyanakkor kerül sor, amikor ugyanabban a városban egy jól ismert szállóban lelőttek egy férfit. Manta az a hely, ahol Manabí tartományban a legmagasabb az erőszakos cselekmények aránya (a 2024-ben regisztrált erőszakos halálesetek és bűncselekmények 68 százaléka Mantában és Portoviejóban összpontosul).
E kijelentések ismeretében elgondolkodtató, hogy kik azok a „jó polgárok”, akikre a miniszter úr utal, mert a brutális valóságot tekintve nem teljesen világos, hogy a lakosság túlnyomó többsége ahhoz a csoporthoz tartozik-e, vagy fog-e valaha is tartozni, amelyet a nemzeti kormány „biztonsági blokkja” hiába próbál megvédeni a bűnös erőszakkal szemben.
Ebben az összefüggésben nyilvánvaló, hogy Noboa és politikai küldöttei választási kampányukban a kormányzás és a demagógia minden eszközével közvetlenül támadnak. Az erőszakhullám által teremtett légkör azt szolgálja, hogy a nemzeti jobboldal olyan tereket teremtsen, ahová a diskurzusuk behatolhat. Üzeneteiket a végletekig fokozzák, és egy meggyengült baloldallal kerülnek szembe, amelynek nem sikerült választási szövetséget találnia a múlt hónapban tartott tárgyalóasztaloknál, amelyek még nem hoztak egyértelmű és elérhető eredményeket.
Legutóbbi, a „Mi ma Latin-Amerika? Politikai krónikák” című könyvében Marco Teruggi szociológus és nemzetközi elemző elismeri, hogy »Ecuador egy puskaporos hordó«. Egy puskaporos hordó, amelyben a lőszerek és robbanóanyagok gyorsan és végzetesen felrobbanhatnak, ha az ország politikai irányvonalán nem változtatnak.
Ebben az összefüggésben egyértelmű, hogy a stratégiáknak és a társadalmi igazságosságra való törekvésnek egyesülnie kell. A baloldali menetrendnek meg kell erősítenie alapvonalait, és széles tereket kell teremtenie, ahol új vezetők kezdenek friss átalakítási elképzeléseket, reflektívebb és önkritikusabb gondolkodást, valamint aktív és következetes részvételt javasolni. Képesnek kell lennie arra, hogy túllépjen a pro- és antikoreizmus/progresszivizmus1 közötti hosszú és bénító vitán.
Ecuador és intézményei (fegyveres erők, rendőrség, igazságszolgáltatás és számos más állami intézmény) a kábítószer-kereskedelem és a szervezett bűnözés befolyása alá kerültek. Hétről hétre botrányok és leleplezések látnak napvilágot. A jobboldali projekt, annak eszméi és konzervatív irányvonala nem ver gyökeret a nemzeti valóságban. Ebben és más latin-amerikai országokban, elemzi Teruggi, „kevés a stabil és a hegemón erő, mind a jobb-, mind a baloldalon: a győzelmek törékeny időszakai, amelyek gyorsan válságba és fejfájásba fordulnak, bárki is legyen hatalmon. A választások megnyerése gyakran olyan, mintha egy hatalmas problémát örökölnénk anélkül, hogy tudnánk, hogyan oldjuk meg”.
Az igazság az, hogy miközben a választási politikai sakktáblán az első stratégiai lépések történnek, a társadalom egésze az utcák militarizálódását éli meg. A kábítószer-kereskedelem behatol a mindennapi életükbe. A munkanélküliség és a munkalehetőségek hiánya egyre nő. Az ország belsejének mindennapi valósága pedig a legjobb táptalajává válik a szervezett bűnözésnek, amely városról városra vándorol, változtatja módszereit és tökéletesíti terjeszkedési stratégiáit.
Ecuador kétségtelenül válságban van, talán az utóbbi évek egyik legnagyobb válságában. Az egész lakosságnak változást kell keresnie. A neoliberális politikák többé nem jelentenek lehetőséget, az ő ötleteik és projektjeik nem lehetnek az az alternatíva, amelyet sokan remélnek, amikor a pillanatnyi figurákra és befolyásos személyiségekre szavaznak.
Ma a baloldalnak kötelessége egyszer és mindenkorra megérteni, hogy már nem elég a kormányt átvenni, nem elég a választásokat megnyerni. Ahhoz, hogy irányt és valóságot változtassunk, radikalizálnunk kell tetteinket, párbeszédre és találkozásokra kell törekednünk, de fokoznunk kell a közjó érdekében tett erőfeszítéseinket is.
Rommel Aquieta ecuadori aktivista, újságíró és a politikai emlékezet kérdéseivel foglalkozó független kutató. Az EloyAlfaro Intézet a Demokráciáért (Ideal) munkatársa.
1 A korreizmus a Polgári Forradalom párt körül összpontosuló progresszív politikai tábor megnevezése, amelyre nagy hatással volt Rafael Correa volt elnök. Latin-Amerikában a progresszizmust (progresismo) olyan történelmi jelenségként határozzák meg, amely „megfelel az észak-amerikai hegemónia és a neoliberális rendszer kapitalista átalakulási folyamatának, amelyben a pénzügyi és vállalati tőke dominanciája gyengül, és az USA és a multilaterális szervezetek hatalma csökken Latin-Amerika országai felett. Ez lehetővé teszi a népi tömegek által támogatott, el nem kötelezett kormányok felemelkedését, amelyek a természeti erőforrások államosításának folyamatát és a közkiadások újraelosztó, antiimperialista vízióval rendelkező politikáját támogatják”.
Írta: Rommel Aquieta Núñez
Forrás: nodal
