Nem, Kamala Harris nem marxista!

Jobboldali kommentátorok szerint Kamala Harris „méltányosság” melletti kiállása egyenlő a marxizmussal. Ez badarság: a demokraták szűkszavú méltányosság-pártolásának vajmi kevés köze van ahhoz a marxista célhoz, hogy mindenki alapvető szükségleteit kielégítsék.

Kamala Harris alelnök beszédet mond a Sigma Gamma Rho hatvanadik nemzetközi biennáléján a George R. Brown Convention Centerben 2024. július 31-én, Houstonban, Texasban
Kamala Harris alelnök beszédet mond a Sigma Gamma Rho hatvanadik nemzetközi biennáléján a George R. Brown Convention Centerben 2024. július 31-én, Houstonban, Texasban

Néhány héttel ezelőtt egy republikánus ismerősöm arról tájékoztatott, hogy Kamala Harris alelnök, aki most a Demokrata Párt valószínű elnökjelöltje, Karl Marxot idézi. Mondanom sem kell, hogy ez egyszerre zavart és eléggé izgatottá tett.

Alig kellett megnéznem a videót, hogy tudjam, a hírhedt hazudozó Christopher Rufo megint hazudik. Nem kell elhinni a szavamat – nézd meg a videót magad. Harris sokat beszél ezekben a klipekben a méltányosságról, de még csak a közelébe sem jut annak, hogy azt mondja: „Mindenkinek a képességei szerint, mindenkinek a szükségletei szerint”. Az, hogy Rufo hozzátette azt a sort, hogy ez „ismerősen hangzik”, nehéz nem úgy értelmezni, mint egy szándékos kísérletet arra, hogy a közönséggel azt hitesse el, hogy ezek a hangok valóban az ő szájából hangzottak el.

Rufo, hogy igazságos legyek, komolyan hiszi, hogy amikor a demokraták azt mondják, hogy „méltányosság”, akkor valóban valami marxizmusra gondolnak. 

„A kritikus fajelméletiek, a nyelvi konstrukció mesterei, tisztában vannak vele, hogy a „neomarxizmus” nehezen lenne eladható. A méltányosság viszont nem hangzik fenyegetően, és könnyen összetéveszthető az egyenlőség amerikai elvével.”

Megállhatnánk egy pillanatra, és értékelhetnénk, mennyire őrült ez az összeesküvés-elmélet? Az egy dolog lenne azt mondani, hogy a méltányosság marxista eszme, vagy hogy a marxizmus ihlette, de Rufo itt nem ezt teszi. Rufo azt állítja, hogy a kritikai fajelméleti teoretikusok valójában marxizmust akarnak csinálni, de tudatosan úgy döntöttek, hogy senkit sem fognak tudni rábeszélni, és hogy a „nyelvi konstrukció mestereiként” (bármit is jelentsen ez) a hatalmukat kell használniuk, hogy kitaláljanak egy ügyes kódszót erre. Honnan tudja ezt Rufo? Adott valaha is közvetlen bizonyítékot erre a kifinomult megtévesztésre? Nem törvényszerűen nyugtalanító, hogy valaki komoly gondolkodóként kezel egy embert, aki ilyeneket mond?

Mindenesetre hasonlítsuk össze ezt a négy helyzetet:

1)      A segítségnyújtás egyenlősége: A kapitalista rendszerben mindenki ugyanannyi segítséget kap. Tehát például a kormány mindenkinek küld egy 500 dolláros csekket, de ezen kívül semmi sem változik a gazdaságunkban.

2)      Esélyegyenlőség: A kormányzat úgy próbálja biztosítani, hogy a kapitalizmus egyenlő feltételek mellett folyjon, hogy kompenzálja az embereket a piaci versenytől független hátrányokért. Képzeljük el például, hogy valaki kicsalta a jóléti rendszertől a dollármilliókat azzal, hogy szegénynek tettette magát, és ezt a pénzt vállalkozás indítására használta fel. Ez mindenki mást hátrányos helyzetbe hoz, így a kormány megpróbálhatná ezt orvosolni azzal, hogy vagy elveszi a milliókat a csalótól, vagy milliókat ad mindenki másnak.

3)      Az eredmény egyenlősége: Mindenki mindig pontosan ugyanannyi pénzhez jut, függetlenül attól, hogy mennyit dolgozik vagy nem dolgozik.

4)      „Mindenkinek a saját szükségletei szerint”: Mindenki annyi támogatást kap, amennyi a szükségleteinek fedezésére elegendő, ami lehet egyenlőtlen, és az emberek még ezen felül is egyenlőtlen vagyonra tehetnek szert. Tehát például, ha neked havonta 500 dollár értékű gyógyszerre van szükséged, a kormány 500 dollárt ad neked; ha nekem csak 20 dollár értékű gyógyszerre van szükségem, a kormány csak 20 dollárt ad. Azonban mindkettőnknek meg kell dolgoznunk minden további pénzért, amit ezen felül szeretnénk, és a kormány hagyja, hogy annyit keressünk, amennyit csak tudunk.

Ami igazán vicces az egészben, hogy Rufo szerint Kamala Harris a (4) pontot akarja csinálni, de ő is hülye, és azt hiszi, hogy a (4) valójában a (3) pont. Valójában azonban Harris azt állítja, hogy az (1) helyett a (2) kellene tennünk. A nevetséges dolog a nem kormányzati szervezetek (NGO-k) „méltányossági” beszédében az, hogy valójában csak annyit jelent, hogy „esélyegyenlőség”, amit a demokraták szoktak mondani, amikor még érdekeltek voltak abban, hogy a közvélemény támogassa őket.

Kamala Harris nyilvánvalóan nem marxista. Ahogy egyébként a legtöbb ember sem az a civil szervezetek világában, ezért is álltak a civil szervezetek emberei Hillary Clinton, majd Elizabeth Warren mögé a szocialista jelölt, Bernie Sanders ellen. Harris és az NGO-sok legjobb esetben is csak a régi demokrata programot akarják csinálni, a kapitalizmust, plusz némi alamizsnát a különböző hátrányos helyzetű csoportoknak.

Rufo ezt összekeveri a marxizmussal, először is azért, mert valószínűleg nem érti a különbséget a négy gazdasági megközelítés között, amit fentebb felvázoltam, másodszor pedig azért, mert egy cinikus, aki folyamatosan a közelgő marxizmustól való félelemkeltésről beszél, hogy könyveket tudjon eladni.

Írta: Carl Beijer, a carlbeijer.com írója.

Forrás: Jacobin