Globális felmelegedés és vízprivatizáció

Luis LacallePou uruguayi elnök tavaly nyáron rendkívüli állapotot hirdetett a fővárosban, Montevideóban tapasztalható vízhiány miatt. Az országot 74 éve sújtó leghosszabb szárazság leküzdésére bejelentett lépések között szerepel egy víztározó építése és a palackozott víz adómentessége.

Az adómentesség, amelynek célja állítólag a hátrányos helyzetűek palackozott vízhez való hozzáférésének megkönnyítése, a szokásos neoliberális „megoldás” a globális felmelegedés egyik leggyakoribb következményének, az aszályok és áradások számának növekedésének kezelésére. Az ivóvíz biztosításának „felelősségét” a lakosság azon részének, amely megengedheti magának, hogy fizessen ezért a szolgáltatásért, a magánszektorra – a palackozott víziparra – hárítja. A legszegényebbek természetesen nem lesznek képesek megfizetni ezt a LacallePou által hozott nagylelkű intézkedést.

Az uruguayi kormány ezen intézkedése csak egy újabb lépése a neoliberalizmusnak a globális felmelegedés és a bejelentett katasztrófáknak a nagy magáncégek újabb profitforrásává történő átalakításában.

Bejelentett katasztrófák és a palackozott víz ipara

Tavaly júniusban az amerikai Nemzeti Óceán- és Légkörkutató Hivatal (NOAA) bejelentette, hogy a NOAA klimatológusának, Michelle L’Heureux-nek a nyilatkozata szerint az El Niño jelenség, amely általában a hőmérséklet emelkedésével jár együtt, visszatért, és rekordhőmérsékleteket eredményezhet. Másrészt a Meteorológiai Világszervezet (WMO) arra figyelmeztetett, hogy a 2023-2027 közötti időszak lehet a legmelegebb a feljegyzések kezdete óta. Elég felidézni a tavalyi év eseményeit, hogy képet kapjunk arról, mi következik.

Az Európát 2022-ben sújtó intenzív hőhullámot a kontinensen az elmúlt 500 év valószínűleg legnagyobb szárazsága kísérte, amit az elmúlt 500 évben feljegyeztek, ahogy azt akkor több tudós is megjegyezte. Az olyan nagy folyók, mint a Duna, a Rajna, a Pó és a Volga olyan kevés vízzel rendelkeztek, hogy a hajózás egyes esetekben lehetetlenné vált. Tüzek terjedtek el Portugáliában, Spanyolországban, Franciaországban és Olaszországban.

A vízzel való takarékosság kétségbeesett erőfeszítései során többek között Franciaországban és Portugáliában bezárták a nyilvános uszodákat, Angliában és más európai országokban pedig betiltották a magán kertek öntözésére szolgáló tömlők használatát.

A vízfogyasztás csökkentésére irányuló zavaros és intenzív erőfeszítések közepette azonban a palackozott vizet gyártó ipar érintetlen maradt, sőt, a nagy hőség miatt megnövekedett kereslet kielégítése érdekében növelte termelését. Ennek az ellentmondásnak egy botrányos példája a franciaországi Vogézek, ahol a Nestlé vállalatnak engedélyezték, hogy továbbra is szivattyúzzon vizet a földalatti víztározókból palackozás céljából, annak ellenére, hogy az egész régió aszály sújtotta, és a hatóságok már korlátozták a különböző ágazatok és általában a lakosság vízfogyasztását, amint azt a CollectifEau 88 csoport jelentette.

Az ásványvízipar számára a hőhullám az eladási számok növekedését szolgálta. A palackozott víz előállítása és szállítása azonban jelentősen hozzájárul a globális felmelegedéshez és a vízhiányhoz: a műanyag palackok, különösen a PET palackok gyártásához nagy mennyiségű kőolaj alapú anyagra és sok vízre van szükség. Becslések szerint egy liter palackozott víz előállításához körülbelül három liter vizet használnak fel. A palackok szállítása a gyártóhelyekről a szupermarketekbe főként teherautókkal történik, ami még több fosszilis tüzelőanyagot fogyaszt.

Ami még rosszabb, hogy a palackozott és nagy távolságra szállított víz – például a Nestlé által Vittelben palackozott és Németországba vagy Svájcba exportált víz – kikerül a helyi vízkörforgásból, és hozzájárul a régió vízhiányához.

A palackozáshoz felhasznált víz nagy része olyan víztározókból származik, amelyek természetes feltöltődése sok évbe telik. Ha a víztározókban felhasznált víz mennyisége meghaladja a természetes utánpótlást, akkor fennáll a víztározók kimerülésének akut veszélye. Ez a helyzet például a Vittel városát ellátó víztartó réteg esetében, amint azt az illetékes francia hatóságok megállapították. Egyes vízbázisok fosszilis vízből állnak, azaz olyan vízből, amely néha több ezer évvel ezelőtt halmozódott fel a föld alatt. Ezekben az esetekben nincs természetes feltöltődés, és ezeket a víztartó rétegeket a teljes kiszáradásukig lehetne használni.

A palackozott vizet gyártó ipar erős lobbyja

Az a tény, hogy a palackozók egy olyan súlyos válság közepette, mint a 2022-es európai aszály, továbbra is kihasználják a felszín alatti vizeket, miközben a társadalom számos más ágazatának csökkentenie kellett a vízfogyasztást, részben e vállalatok hatalmas gazdasági erejének köszönhető.

A Nestlé, a Danone, a Coca-Cola és a Pepsi a világ legnagyobb vízpalackozói. A kisebb, helyi vállalatok a legtöbb esetben csak e nagyvállalatok valamelyikével kötött forgalmazási megállapodások révén tudnak megélni a piacon.

2011-ben a Nestlé kezdeményezésére és a svájci kormány támogatásával a nagy vízpalackozók megalapították a WaterResource Groupot (WRG), amely jelenleg több ország kormányát is magában foglalja. A WRG célja, hogy a világon mindenhol, ahol csak lehet, privatizálja a vizet, és megvédje a palackozott víz előállítását és fogyasztását. Fontos megjegyezni, hogy az olyan vállalatok, mint a Nestlé vagy a Coca-Cola éves profitja meghaladja a világ számos országának nemzeti költségvetését.

A gazdasági hatalomhoz hozzáadódik azoknak az országoknak a politikai hatalma, amelyek külpolitikájukkal támogatják a víz privatizációját a globális dél országaiban, gyakran a „fejlesztési segély” álcája alatt. Mint Svájc esetében, amely egyébként nem titkolja ezt a döntést: 2018 óta a Nestlé korábbi globális ügyekért felelős igazgatója, Christian Frutiger a Svájci Fejlesztési és Együttműködési Ügynökség (SDC) igazgatóhelyettese.

Kevés ország tud tehát ellenállni annak a nyomásnak, hogy privatizálják a vizeiket azáltal, hogy hosszú időre, 20 évre vagy annál is hosszabb időre, magáncégeknek adnak felszín alatti vízkoncessziókat.

A CollectifEau 88 csoport küzdelme a Nestlé által a Vittel régióban a felszín alatti vizek kiaknázása és palackozása ellen ismét emblematikus eset. E mozgalom aktivistái, akik elkötelezettek a vizeik és a környezetük védelme mellett, szinte leküzdhetetlen nehézségekkel néznek szembe, annak ellenére, hogy minden közvetett bizonyíték és adat rendelkezésre áll a víztartókban már okozott károkról és a környezet műanyag hulladékkal való szennyezéséről. Ezek főként a hatóságok és a vállalat együttműködésének köszönhetőek.

Az USA-ban és Kanadában is vannak hasonló esetek a civilmozgalmak és a Nestlé vállalat közötti konfliktusból. Franciaország, az USA és Kanada fejlett nemzetek, jól működő demokráciákkal és szilárd intézményekkel. Mégis ezekben az országokban az emberek hatalmas nehézségekkel szembesülnek a vizeik és környezetük védelméért folytatott küzdelmükben. Mit lehet akkor mondani, amikor a vállalatok és a polgári csoportok közötti ilyen konfliktusok kevésbé fejlett országokban fordulnak elő, ahol a demokratikus intézmények sokkal gyengébbek, és sokkal kevésbé férnek hozzá a jogi eszközökhöz vagy a sajtóhoz?

Sok déli országban a WRG fontos szerepet játszik a közüzemi vízművek privatizálásában, csökkentve e közművek képességét arra, hogy minőségi ivóvizet biztosítsanak a lakosoknak, és hozzászoktatva különösen a helyi középosztályt a palackozott víz fogyasztásához. A leghátrányosabb helyzetű rétegek, akik nem engedhetik meg maguknak, hogy palackozott vizet vásároljanak, gyakorlatilag már nem jutnak minőségi vízhez.

A déli országokban pedig a műanyag palackok szennyezése is komoly problémát jelent. Még Franciaországban, Németországban vagy Svájcban is lehetetlen az összes műanyag palackot újrahasznosítani, és sok közülük a környezetbe, a folyókba vagy a tengerbe kerül. A legtöbb déli országban minimális ezeknek a műanyag palackoknak az újrahasznosítása. A palackozott vízipar által okozott szennyezés azonban az, amit a közgazdászok „externáliának” neveznek, ami azt jelenti, hogy a környezeti költségeket a társadalom egészére hárítják, míg a vállalatok csak a profitot szedik be.

A közüzemi vízellátó rendszer és az éghajlatváltozás

A közüzemi vízszolgáltatók kulcsszerepet játszanak a globális felmelegedés hatásainak mérséklésében, hogy még az olyan kihívások, mint az aszályok vagy áradások esetén is biztosítsák a tiszta, minőségi vízhez való hozzáférést. Nyugat-Európa szinte egész területén lehet csapvízből inni. Bár a közüzemi vízellátó rendszerből származó víz szennyeződése lehetséges, ezek az esetek általában ritkák, és a higiéniai ellenőrzések sokkal szigorúbbak és gyakoribbak, mint a palackozott víziparban.

Az a tény, hogy sokan jobban bíznak a palackozott víz minőségében, mint a közüzemi vállalatok vizében, annak a propagandakampánynak a sikerét jelzi, amelyet a palackozóipar évek óta folytat a közüzemi rendszerek minőségének leértékelésére.

Egyetlen palackozó cég sem rendelkezik ugyanazzal a műszaki kompetenciával és higiéniai know-how-val, mint egy nagy közüzemi vízszolgáltató. És mindig vannak demokratikus eszközök arra, hogy még több minőséget követeljenek és kapjanak a polgárokat szolgálni hivatott közüzemi vállalatoktól.

Mind a vízpalackozó ipar, mind a magán víz- és csatornázási vállalatok fő célja a profit. Nem véletlen, hogy Angliában, egy olyan országban, ahol a vízellátás és a csatornázás nagy része magántulajdonban van (Margaret Thatcher idejéből származó örökség), a 2022-es hőhullám és aszály idején arról beszéltek, hogy államosítják ezeket a magáncégeket, mert felismerték, hogy képtelenek megbirkózni a válsággal.

Franciaországban, akárcsak Németországban, Svájcban és más nyugat-európai országokban, kiváló közüzemi vízszolgáltatók működnek, és a palackozott víz ezekben az országokban valóban luxusnak számít. De társadalmilag és környezetvédelmi szempontból egyre költségesebb luxus. A globális felmelegedés valósága mélyreható változásokat követel. Az egyre gyakoribb aszályok lehetősége azt jelenti, hogy a felszín alatti vizeket a jövő nemzedékek, ha nem is a saját jövőnk tartalékának kell tekinteni. Ezeket a tartalékokat nem szabad néhány magáncég profitjának és kapzsiságának érdekében felélni.

Itt az ideje, hogy a nyugat-európai országok civil társadalma első konkrét gesztusként a palackozott víz gyártásának és forgalmazásának végleges betiltását követelje kormányaitól, hogy csökkentse a fogyasztás hozzájárulását a globális felmelegedéshez ezekben az országokban.

Végül is, ha ezek az országok, amelyek kiváló minőségű vizet tudnak és már kínálnak is polgáraiknak, míg a palackozott víz luxuscikk, nem képesek megtenni ezt az apró lépést, hogyan lehet komolyan venni az ezen országok kormányai által a globális felmelegedés problémáival kapcsolatban tett kötelezettségvállalásokat?

Franciaországnak fontos szimbolikus felelőssége van ebben az ügyben, mivel ebben az országban, pontosabban Vittelben kezdődött a műanyag palackozott víz palackozása. Ezt megelőzően a palackok üvegből készültek, ami korlátozta a vízpalackozó ipar terjeszkedését. A műanyag palackokba való palackozás tette lehetővé, hogy a vízpalackozó ipar világszerte elterjedjen. A műanyag palackok szennyezése Vittelben kezdődött, és az egész bolygón elterjedt. A CollectifEau 88 vitteli küzdelme tehát világméretű jelentőséggel bír. Fontos gesztus lenne, ha Franciaország véget vetne a palackozott víz gyártásának, és ha Vittelből új lendületet kapna, ezúttal a szennyezés ellen és a vízért, mint közjószágért és emberi jogért.

Svájcnak is nagy a felelőssége, mivel itt van a Nestlé multinacionális vállalat székhelye, a világ legnagyobb palackozott vízgyártója.

Azzal, hogy az uruguayi vízválság közepette bejelentette a palackozott víz adómentességét, LacallePou elnök a Coca-Cola, a Danone és a Nestlé vállalatok nagy barátjának mutatkozik.

De nem kétséges, hogy intézkedését több ország kormánya a „felelősségvállalás” és a „fenntartható megoldás” példájaként fogja üdvözölni. A WRG minden bizonnyal más országokat is arra fog ösztönözni, hogy kövessék Uruguay példáját.

Itt az ideje, hogy Brazília és Latin-Amerika megmutassa, hogy lehetséges egy másik út is, az út, amelyet közüzemi vízszolgáltató vállalatai már megmutattak. Itt az ideje azt is követelni, hogy Európa a globális felmelegedéssel szemben minden lehetséges eszközzel támogassa a déli országok közüzemi vízműveit. A palackozott víz ipar már így is elég kárt okozott a bolygó északi és déli részén egyaránt.

A neoliberalizmus és privatizációi nem hoznak megoldást a globális felmelegedés súlyos problémáira, csak arra használják fel őket, hogy növeljék profitjukat és hatalmukat a társadalmi döntések felett. Az állami vállalatok és a nyilvános és átlátható vízgazdálkodás a helyes út.

Írta:Franklin Frederick

Forrás: Amerika21