Evo Morales vezette bolíviai baloldal szintén kudarcot vallott az állami logikának való alávetésében – állapítja meg Boris Ríos bolíviai szociológus, a Movimiento Guevarista aktív tagja.
Milyen kontextusban történt a Movimiento al Socialismo (Mozgalom a Szocializmusért, MAS) felemelkedése Bolíviában, és milyen társadalmi bázisra tudott támaszkodni?
A MAS felemelkedése egybeesett a kizárólag a neoliberális politikát követő konzervatív pártok teljes összeomlásával. Az 1986-os 21060. számú kormányrendelettel intézményesítették a neoliberális politikát, és ezzel egyidejűleg szétzúzták a bolíviai munkásmozgalmat – bezárták az állami bányákat, a bányászokat kényszerrel áttelepítették, és ezzel gyakorlatilag megsemmisítették a Central Obrera Boliviana szakszervezeti szövetséget, mint politikai erőt. Ebben a vákuumban már nem a munkásosztály, hanem a paraszti mozgalom, és elsősorban a kokatermesztők szakszervezete lett a népi ellenállás új központja. Evo Morales vezette MAS-nak volt politikai éleslátása ahhoz, hogy az akkori hatalmas társadalmi ellentéteket választási sikerekké alakítsa, és a régióban rendkívül radikális programmal állt elő: alkotmányozógyűlés, a természeti kincsek államosítása és az őslakos népesség teljes politikai bevonása.
Milyen hozzájárulást nyújtottak a guevaristák ehhez a „változási folyamathoz”?
A guevaristák döntő hozzájárulása abban állt, hogy már évtizedek óta a paraszti mozgalommal dolgoztak együtt, és olyan politikai téziseket dolgoztak ki, amelyeket később a MAS átvett. Különösen fontos volt a guevarista párt, mint „politikai eszköz” koncepciója – vagyis nem csupán egy hagyományos párt alapítása, hanem a politikai, katonai, gazdasági és kulturális dimenziók bevonása is. Sok guevarista vezető és paraszti vezető csatlakozott a MAS-hoz, és magával hozta ezt a szervezeti logikát. A területi ellenőrzés koncepciója is, amely Cochabamba trópusi régiójában a mai napig fennáll, közvetlenül az Ejército de Liberación Nacional gerilla-hagyományából származik.
Melyek voltak a MAS legnagyobb hibái, és mi a bolíviai baloldal mai feladata?
Az alapvető hiba az állami logikának való alávetés volt. Amint a baloldal a kormány részévé vált, abbahagyta a kritikus gondolkodást. Nem teszteltük a lehetséges határait. Tovább lehetett volna menni: adók a nagy vagyonokra, az agráripar szabályozása, a magánbankok korlátozása. De hiányzott a politikai akarat. Ugyanakkor az államközelség magukat a társadalmi mozgalmakat is megrontotta: a szakszervezeti vezetőkből karrieristák lettek, akik parlamenti mandátumokra spekuláltak. Ehhez jött még a politikai oktatás kudarca, hiszen az elméleti tudás kritikai gyakorlat nélkül hatástalan marad.
A második nagy feladat ma az önkritika: nyíltan elismerni, mit nem tettünk meg, újra kidolgozni az elméletet, és azonosítani azokat a társadalmi szektorokat, amelyekben emancipációs potenciál rejlik.
A példaképek továbbra is Kuba – állandóan politizált és tájékozott népe miatt – és Venezuela maradnak, ahol Chávez alatt a néptömegek oktatás és felfegyverzés révén a forradalom alanyává váltak.
Milyen jellegű az új bolíviai kormány?
Rodrigo Paz és az őt támogató oligarchia nem rendelkezik modern projekttel; egyszerűen csak vissza akarják állítani a neoliberális rendszert, és jogi úton üldözni a MAS vezetését. Ez nem politikai program, hanem bosszú. Az agrár-oligarchia, főként a nagybirtokosok Santa Cruzban, soha nem saját teljesítményükkel szerezték meg vagyonukat, hanem katonai diktatúrák, ajándékba kapott földek, elengedett hitelek és állami támogatások révén. Az államból élnek, de ezt tagadják, és premodern, szinte prekapitalista mentalitással cselekszenek, hosszú távú osztályérdekek nélkül. Ideológiailag a 2019-es puccs egy Evo elleni célzott propagandakampányra és a városi középosztályt mozgósító vallási félelmekre támaszkodott. Jeanine Áñez bibliai hivatkozása nem volt véletlen, hanem része volt ennek a reakciós diskurzusnak. Ma ez a koalíció, amelyet a MAS iránti gyűlölet tartott össze, kezd szétesni.
Interjú: Robert Kohl Parra
Forrás: JungeWelt
