A Drummond biztonsági vezetője állítólag szakszervezeti tagok meggyilkolását rendelte el. Az USA-ban a Drummond 2026-ban rágalmazási pert nyert, Kolumbiában pedig továbbra is folynak az eljárások.
Az új tanúvallomások a kolumbiai ügyészség előtt újra felizzították a Drummond amerikai szénipari vállalat ellen indított bírósági ügyet, amely a fegyveres konfliktus idején a Cesar megyében fennálló feltételezett kapcsolatokkal kapcsolatos.
Salvatore Mancuso, az Autodefensas Unidas de Colombia (AUC) paramilitáris szervezet egykori parancsnoka, aki 2024-es kolumbiai kiadatását követően az átmeneti igazságszolgáltatás központi alakja lett, kijelentette, hogy a vállalat akkori biztonsági vezetője, Luis Carlos Rodríguez nyugalmazott ezredes közvetlenül átadott a paramilitáris szervezeteknek egy listát azokról a szakszervezeti tagokról, akiket meg kellett gyilkolni.
A Caracol Radio által rögzített vallomások szerint az áldozatok között volt Valmore Locarno és Víctor Hugo Orcasita, a Sintramienergética szakszervezet elnöke és alelnöke. A két férfit 2001. március 12-én egy vállalati buszból rángatták ki az út szélén Valledupar felé, majd lelőtték őket. Haláluk után Gustavo Soler vette át a szakszervezet vezetését, de őt is meggyilkolták ugyanazon év október 6-án. A Drummond minden felelősséget elutasít a szakszervezeti tagok meggyilkolásáért.
Mancuso vallomásai elmélyítik azt a jogi ellentmondást a kolumbiai és az amerikai joggyakorlat között, amelyet a Revista Raya kutatása részletesen dokumentált: a kolumbiai igazságszolgáltatás megállapította a vállalati környezetből származó személyek büntetőjogi felelősségét. Ezzel szemben egy alabamai szövetségi esküdtszék 2026 januárjában a Drummond javára döntött egy rágalmazási perben. A bíróság eközben az áldozatok családjainak ügyvédjét, Terrence Collingsworthot 256 millió dollár kifizetésére kötelezte a vállalatnak. Az amerikai eljárás, amely a RICO nevű maffiaellenes törvényen alapult, kizárólag arra összpontosított, hogy Collingsworth hazudott-e vádjaiban, vagy megvesztegette-e a tanúkat. A kolumbiai bíróságok által évek alatt összegyűjtött bizonyítékokat nem vizsgálták meg. Az ügyvédi csapat fellebbezést jelentett be, azzal érvelve, hogy az eljárás rágalmazási vitára redukálódott, ami lehetetlenné tette az ügy valódi lényegének bemutatását.
Kolumbiában viszont a gyilkosságoknak konkrét jogi következményei voltak. Jaime Blanco Maya, aki ISA nevű cégén keresztül felelt a bányászok étkeztetéséért, 2013-ban 38 év börtönbüntetésre ítélték – Locarno és Orcasita meggyilkolása, valamint paramilitáris csoportokkal való bűnszervezetben való részvétel miatt. A bíróság előtt Blanco Maya a Drummond vezetőit nevezte meg felelősnek azért, hogy a catering-szerződésében mesterségesen felfújt számlák révén pénzt juttattak az AUC paramilitárisainak. Ugyanez a hipotézis alapozza meg azt a vádat is, amelyet a kolumbiai ügyészség súlyos bűnszervezetben való részvétel gyanújával emelt a vállalat korábbi vezetői ellen – és amelyet Mancuso új vallomásai alátámasztanak.
Az ügy földügyi vonatkozásai is jogi választ kaptak Kolumbiában. A cartagenai fellebbviteli bíróság megállapította, hogy legalább 16 telek, összesen mintegy 997 hektár, amelyet a Drummond az El Descanso bányászati projektjéhez használt, korábban paramilitáris erőszak és a kistermelők kényszerű kilakoltatása révén került a vállalat birtokába. A Revista Raya kutatása szerint legalább az egyik elvett tulajdonos levelet küldött a vállalatnak – beérkezési bélyegzővel ellátva –, amelyben rámutatott, hogy a telkeket erőszakkal szerezték meg, és kifejezetten arra kérte, hogy ne vásárolják meg azokat. A vállalat nem válaszolt, és a vásárlást mégis végrehajtotta. A bíróság arra a következtetésre jutott, hogy a Drummond a telkek megszerzése során nem járt el kellő gondossággal, azonban nem rótt közvetlen felelősséget a vállalatra az erőszakos cselekményekért; az áldozatok kártérítéséért a kolumbiai állam felel.
Az ügy egy átfogóbb eljárás része. A béke különleges bírósága, egy központi átmeneti igazságszolgáltatási rendszer, megalakulása óta előírja a gazdasági szereplők önkéntes együttműködését a háborús bűnök felderítésében; ennek keretében idézték be a Drummond alvállalkozóját, Jaime Blanco Mayát, akinek ügyében a paramilitárisok és civil harmadik felek közötti együttműködést vizsgálják.
Egy másik összefüggésben a legutóbbi bányászsztrájk a Bajo Cauca régióban is tanulságos: az állami beavatkozás ebben a helyzetben azt mutatja, hogy Gustavo Petro kormánya előmozdítja a bányászati szektor ellenőrzési és szabályozási folyamatait – különösen azokban a régiókban, amelyeket a fegyveres konfliktus sújtott, és ahol a paramilitáris struktúrák történelmileg jelen voltak. Ezzel a háttérrel az alabamai ítélet – amelyet a Drummond történelmi felmentésként ünnepel – éles kontrasztot képez egy kolumbiai eljárással, amely minden új tanúvallomással egyre inkább kinyílik, ahelyett, hogy lezárulna.
Eddig egyik jogrendszer sem tisztázta véglegesen, hogy a vállalat mit tudott, mikor tudta meg, és mit tett ezután. E kérdés középpontjában négy szakszervezeti munkás áll, akik életükkel fizettek azért, hogy képviseljék kollégáikat egy észak-kolumbiai szénbányában.
Írta: Jorge Andrés Garavito Cárdenas
Forrás: infobae
